Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Linuxos közösség továbbra is igen nagy létszámú és összetartó, ám hardveres fronton egyáltalán nincsenek elkényeztetve, már ami az okostelefonokat, táblagépeket és egyéb eszközöket illeti. A Game Channel hasábjain igyekszünk beszámolni az érdekesebb, valamilyen Linux rendszert futtató újdonságokról, nemrég pedig egy érdekes táblagép bukkant fel. A közösségi finanszírozásban bízó MJ Technology ugyanis egy dual boot megoldással érkező táblagépet szeretne összehozni.
A gépen Linux és Windows is futtatható lenne, a Linux rendszer kapcsán pedig elmondták, hogy az Ubuntu Touch-ra szavaznak, de mindkét rendszer kényelmesen elfér a 128 vagy 256GB-os modelleken. A hardver egyébként igen erős, hiszen egy Intel Atom X7 és 4GB RAM futtatná a rendszereket, a Full HD kijelzőből pedig jönne egy 8,9 és egy 10,1 hüvelykes is. Egyedül a 2,5 millió dolláros cél tűnik kicsit soknak, melyet április 3-ig szeretnének összegyűjteni, jelenleg pedig 1700 dollárnál járnak.
santonio
9 éve, 10 hónapja és 2 heteNagyszerű ötlet. Eddig csak ilyen android win hibridek voltak, de az android nem való másra, csak telóra.
warriorautobot
9 éve, 10 hónapja és 2 heteÉrdekes, a legjobb az lenne ha csak egy boot választana el attól hogy mit is akarok használni.
linuxfan
9 éve, 10 hónapja és 2 heteBiztos hogy így lesz. Ubuntu felteszi a grubot, abból pedig majd lehet választani szépen.
kpal
9 éve, 10 hónapja és 2 heteAz ilyen gépeknek van haszna , nincs kompromisszum.
totyak
9 éve, 10 hónapja és 2 hete2.5 millió, ezek nem komplettek. Nem fog összejönni.
venoman
9 éve, 10 hónapja és 2 heteA 4GB Ram nem nyűgöz le annyíra. A laptopom is annyi és már öreg. Lehetnének frissebbek e téren. Legalább 6GB kellene,hogy azt mondjam nekem az kell és hajítsam a laptopot.De ugyanolyan teljesítmény nem fog lenyűgözni senkit, főleg,hogy idén még nem is bíztos ,hogy kijön.