Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Harmonix csapata úgy határozott, hogy mivel egyre több PC-s rajongó követelte rajtuk a Rock Band 4 számítógépes átiratait, ezért most megadják az esélyt a fanatikusoknak a bizonyításra. Ennek köszönhetően a Fig-en elindítottak egy közösségi kampányt, amelynek részeként 1,5 millió dollárt szeretnének összegyűjteni a PC-s tábortól ahhoz, hogy elkészíthessék a számítógépes átiratokat, és amennyiben megvan ez az elképesztő összeg, akkor minden szó nélkül belekezdenek a munkálatokba.
Hogy a rajongók mennyire szeretnének PC-n is Rock Band 4-et játszani, azt mi sem bizonyítja jobban más, minthogy a kampányt még csak alig több mint 600 ember támogatta, de már most majdnem 200 ezer dollár összejött a munkálatokra. A 34 nap alatt így könnyen meglehet az a másfél millió!
kpal
9 éve, 10 hónapja és 2 heteEz meg lesz csont nélkül.
totyak
9 éve, 10 hónapja és 2 heteHa rajtam múlna, egy fillért nem kapnának. Kezd túl nagy divat lenni, hogy úgy kunyerálják össze a pénzt, ami kis indie csapatoknál egyáltalán nem is gond, de ezek nem kis indie csapat, hanem vélhetően egy viszonylag jólmenő stúdió. És van pofájuk ilyen összeget kéregetni. Kvázi zsarolás az egész, még, ha csak átvitten is. Adtok pénzt, lesz játék, nem adtok, fityiszt nektek. Hát a ku*va anyjukat.
1000feri
9 éve, 10 hónapja és 2 heteLegális lett a koldulás???
Már minden napra jut 1 ilyen hír.
Fizess hogy megcsináljuk…aztán fizess hogy a tied legyen!
sarakrael
9 éve, 10 hónapja és 2 heteEl kell fogadni, hogy ezek az emberek pénzért dolgoznak, nem pedig a ranjongók két szép szeméért. Főleg azért, mert egy jól menő studió, ami már a sokadik részét csinálja a szériának, nekik ez már csak egy termék. A cipész is csak akkor csinál szívesen cipőt, ha tudja, hogy van rá kereslet. Szerintem nem gusztustalan ez a biztonsági játék, ráadásul akik előre fizetnek olcsóbban szokták megkapni a játékot, és plusz tartalmakat is kapnak hozzá.
totyak
9 éve, 10 hónapja és 2 heteA cipész nem kalapoz az utcasarkon, hogy cipőt tudjon gyártani. Az nyit cipőboltot, akinek van rá pénze. Ha nekik nincs a pc-s kiadásra pénzük, vagy szerintük nem éri meg, akkor hagyják a francba, ne kunyeráljanak. Pont azért tellene rá nekik, mert egy jólmenő stúdió, ami már a sokadik részét csinálja a szériának.
sarakrael
9 éve, 10 hónapja és 2 heteHa te így gondolod azzal nincs baj, de van jelenleg 779 ember, aki 200 000 dollárnyi pénzt ad ehhez, így szerintem hülye lenne a kiadó és a fejlesztő, ha ezt kihagyná.
rdave
9 éve, 10 hónapja és 2 heteSok a béna zene benne, nem kell… 😄
totyak
9 éve, 10 hónapja és 2 hetePersze, nyilván nem az én véleményem a mérvadó, ha vannak emberek,akik összeadják a pénzt, akkor az én ellenérzéseim nem számítanak. Én azért remélem, hogy nem jön össze a kívánt összeg.