Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Samsung tavaly nagy változásokat vezetett be a felsőkategóriás okostelefonjainál, mely főként a minőséget érintette, hiszen a belsővel eddig sem voltak komolyabb problémák, idén pedig tovább halad ezen az úton. Hamarosan leleplezésre kerülhet az új S7 és S7 Edge páros, sokan azonban a Note szériát kedvelik. Nekik természetesen még többet kell várniuk, hiszen a Note család hagyományosan csak az év későbbi felében debütál.
Az első hírek azonban már most elkezdtek szivárogni a készüléket illetően, a sorok pedig teljesen hihető információkat tartalmaznak. Az 5,8 hüvelykes AMOLED kijelzőt 2560 x 1440 pixellel illetik a pletykák, de az is előfordulhat, hogy 4K felbontást vezetnek be. Alatta pedig 6GB RAM és minimum 64GB gyors tárhely kap majd helyet, míg a processzorra még nem érkezett tipp, hiszen ilyen korai fázisban fölösleges is lenne tippelgetni, hogy saját vagy Qualcomm fejlesztés kerül a készülékbe. A hivatalos bejelentés nyár utolsó heteiben vagy az ősz elején várható, addig pedig még pontosabb részletekkel is jelentkezünk.
totyak
9 éve, 11 hónapja és 1 heteBiztos szükséges 6giga memó egy telefonba? Nekem ezzel csak azt sugallják, hogy nem gáz, ha minden program szar, nekünk azért eldöcög a 6 gigánkon.
petrovicsz
9 éve, 11 hónapja és 1 heteHu ez elég kemény túlzásnak tűnik nekem… A 3 Gb is elég nagy baromság, elvégre telefonról beszélünk…
rdave
9 éve, 11 hónapja és 1 heteBáz 4gb van a gépemben 😄 Ezzel mit akarnak amúgy? Mobil szerver hobbi oldalaknak? 😄
kpal
9 éve, 11 hónapja és 1 heteEz vajon Eu-ba jönni fog vagy sufni boltokban lesz csak .
Wp telóba 1GB is elég 😄
ipet
9 éve, 11 hónapja és 1 heteFelkészülnek Samuéknál, hogy a droid 6.0 és a touchwiz isten tudja mennyi valószínűleg fantasztikus lesz erőforrás kezelésből
warriorautobot
9 éve, 11 hónapja és 1 heteNa ez az egy amiben jobban értékelem az Apple telefonját! (Másban nem nagyon!)
6GB? Ez már olyan szinten túlzás hogy az már a vicc kategória.
paint
9 éve, 11 hónapja és 1 heteNézzük a jó oldalát, legalább nem fog hamar betelni a memória. 🙂
csirkee
9 éve, 11 hónapja és 6 napjaTök jó, hogy már a note 6-ról beszélnek, de az 5 sincs még Magyarországon és az a baj, mire ideér HA ÉR???!! akkor már olyan gyenge lesz hardveresen, hogy nincs értelme megvenni 250-300e-ért…