Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az okosórák piacán az első körben sok gyártó különböző irányba indult el, ám tavaly sokat közeledtek a modellek, hiszen a kerek kijelzős, klasszikus darabok kezdtek elterjedni, melyeket szinte ugyan az a hardver hajtotta. A Snapdragon 400-as egység azonban idén leváltásra kerül, hiszen bemutatkozott a Qualcomm új fejlesztése, mely kifejezetten a hordható okoseszközökhöz készült. A Snapdragon Wear 2100 direkt közönsége okán számos olyan tulajdonsággal bír, melyekből a felhasználók is profitálhatnak majd az újabb generációs okosórák esetében.
Ilyen például a jobb energiahatékonyság és a kisebb méret, mely összességében jobb üzemidőt vetít elő. A teljesítmény kapcsán még nem sokat tudni, illetve azt sem tudjuk, hogy mikor és milyen modellekben debütál majd az fejlesztés, de vélhetően az MWC alkalmával már okosabbak leszünk.
kpal
9 éve, 11 hónapja és 1 heteÜzemidő mindig sarkalatos pont lesz.
golem
9 éve, 11 hónapja és 1 heteDe rohadt jól néz ez ki! 😮
totyak
9 éve, 11 hónapja és 1 heteNem tehetek róla, neekm ezekről az órákról mindig a Knight Rider jut eszembe 😄
csirkee
9 éve, 11 hónapja és 1 hetenem csoda, lehet is velük telefonálni 🙂 Marco tudna mesélni erről 😄
warriorautobot
9 éve, 11 hónapja és 1 heteAz nem fog nekik ártani ha többet bírnak. 🙂