Az idén 10 éve létező csapat egyelőre semmiféle információval sem szolgált az ezzel kapcsolatos tervek kapcsán, annyit azonban elmondtak, hogy első, teljesen saját ötleteiken alapuló alkotásuk bejelentését az elkövetkezendő hetekben tervezik.