Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Google jó néhány sikeres hardvert tud felmutatni, néhány fejlesztés azonban messze nem váltotta be a reményeket. Ilyen például az első generációs Google Glass, mely óriási bukásnak számít a vállalat életében. Ennek ellenére már egy ideje tudni lehet, hogy nem mondtak le végleg a termékről és fejlesztés alatt áll a következő generáció.
Nemrég az amerikai FCC-nél került engedélyeztetésre az új generáció, mely nagy valószínűséggel a jövő év első felében piacra is kerül. Természetesen sok információ még homályos, ugyanakkor sokak számára lehet vonzó tulajdonság az, hogy az új generációt már bármilyen hagyományos szemüvegre fel lehet majd csatolni. Természetesen a funkciók terén is sok újdonságra lehet számítani, még egy bukás pedig már nem nagyon fér bele ebbe a projektbe.
golem
10 éve, 2 hete és 4 napjaNah, csak dolgoztak a srácok, pedig azt hittem, nem veszik elő egy ideig a témát Googliéknál.
kpal
10 éve, 2 hete és 4 napjaAnno milyen nagy hírverés volt a világban erről azt szépen elcsendesedett .
warriorautobot
10 éve, 2 hete és 4 napjaEgyszer majd csak jönnek az okos szemüvegek. 😄
totyak
10 éve, 2 hete és 4 napjaMit fog tudni az új generáció, amit az előző nem? Mitől lesz jobb? Mitől nem lesz bukás? Soka a kérdőjel.
bvektor
10 éve, 2 hete és 4 napjaItt az a kérdés mit engednek. Számomra ez ott halt meg mikor az arcfelismerőt betiltották.
Nagyon jó kérdések, de félek nem lesznek túl bővelkedőek a válaszok. Addig amíg a futurisztikus meghívásos gazdagok játéka vagyonokért kevés funkcióval, addig nincs sok opció.
kpal
9 éve, 12 hónapja és 2 napjaVajon lesz-e olyan életképes hogy a boltok polcain találkozzunk vele valamikor . Bár kitudja lehet ez lesz a mostani mobilok utódja .