Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Óriási és egyben megdöbbentő bejelentést tett Tim Schafer és csapata, akik megerősítették, hogy több évnyi várakozás után végre elkészítik a Psychonauts folytatását. A játék elkészüléséhez a közösség segítségét kérik, azonban rekordmennyiségű összeget akarnak összeszedni a munkálatokhoz, így a Double Fine számláján legalább 3,3 millió dollárnak kell összegyűlnie, ami egyébiránt a végleges büdzsének csak egy kis töredéke lesz.
A játék tehát igazán komoly dolognak készül, és közel félmillió már össze is jött rá a fanatikusok részéről – IDE kattintva te is támogathatod -, miközben azonban semmiféle extra információt nem tudtunk meg róla azon túl, hogy PC-re és konzolokra készül, mindemellett pedig maximálisan a korábbi epizód sajátosságaira épül majd.
kpal
10 éve, 1 hónapja és 2 heteHuu ,vannak fejek. 😄
paint
10 éve, 1 hónapja és 2 heteA nap híre! 🙂
totyak
10 éve, 1 hónapja és 2 heteA nap legütősebb híre kb. Mennyi ideje várnak már erre sokan. Lazán meglesz a lóvé. Már a harmada összejött.