Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az okostelefonok kapcsán szinte mindig előkerül, hogy milyen rendszert futtatnak az adott készülékek, a rendszerek között pedig óriási a különbség. Az Google által dédelgetett Android mellett szinte mindig az Apple által fejlesztett iOS áll, ám akad még néhány rendszer, mely értékelhető piaci részesedéssel rendelkezik. Korábban a BlackBerry volt a legnépszerűbb okostelefongyártó, mára pedig óriási zuhanás után a sor végén kullognak, ez pedig a rendszerükre is igaz. Az új BlackBerry okostelefonok megjelenésével az BlackBerry OS 10 is megérkezett, mely a szakértők szerint egy remek rendszer, ugyanakkor a készülékek és az eladások hiányában nem túl népszerű.
Nemrég a Samsung által dédelgetett Tizen is megelőzte a kanadai gyártót, mely nem túl meglepő, hiszen a Samsung egyre több készülékénél alkalmazza ezt a rendszert. Ezek a készülékek általában az olcsóbb megoldások közé tartoznak, a Tizen pedig egyre fejlettebb, így sajnos csak idő kérdése volt a helycsere. A Tizen ezzel a Windows Phone mögött a 4. helyet foglalja el, míg a BB 10 az 5. helyre csúszott vissza.
totyak
10 éve, 2 hónapja és 1 heteA magam részéről nem igazán kedvelem az egy gyártós rendszereket. Azoknál nem érzem a lehetőségeket, hogy bármit megtehetek. Biztosan legközelebb is vagy Droid, vagy Win10 telefont veszek.
rdave
10 éve, 2 hónapja és 1 heteAzét ez csalóka. A Tizen nem csak telefonra érhető el, hanem több okoseszközre. Valamint egyetlen olcsó és csak indiában elérhető telefonon lehet kapni.
kpal
10 éve, 2 hónapja és 1 heteKezdenek fel jönni többi platformok Win-el együtt.
warriorautobot
10 éve, 2 hónapja és 1 heteNekem még a BB rendszere sokkal jobban bejön mit mondjuk a Tizen.
De ez egyéni vélemény.
marco
10 éve, 2 hónapja és 1 heteNekem is. A BB10 jelenleg is a legjobb mobilos oprendszer. Csak a cég képviselői maximum takarítónak lennének jók. Itthon legalábbis. Inkompetens idiot a hazai „képviselő”. Gondolom, máshol sem válogatták meg jobban ezeket.
A marketingbüdzsé minimalizálásának és a szakértelem hiányának pedig ez az eredménye. A csőd.
paint
10 éve, 2 hónapja és 1 heteHát a BB-nek össze kell dobina egy hatásos marketing kamányt, ami megnövelné a BB teledonok eladását, mert különben mennek a süllyesztőbe…