Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Google több operációs rendszerért is felel, hiszen az Android mellett a Chrome OS is egyre nagyobb szerephez jut. Utóbbi rendszert eddig csak a vállalat szolgáltatásaira épülő laptopokon láthattuk, melyeken az Android nem tudott volna megfelelő élményt biztosítani, néhány éven belül azonban megváltozhat a helyzet. Piaci hírek szerint ugyanis legkésőbb 2017-re összeolvadhat az Android és a Chrome OS a folytatásban pedig vélhetően az előbbi név marad majd meg.
Az Android ugyanis jóval ismertebb névnek számít, az idei termékpalettát elnézve pedig nem kizárt, hogy a folyamat akár már jövőre lezárul. A vállalat Pixel C névre keresztelt táblagépe ugyanis egyfelől a Pixel nevet használja, ám mégis Android rendszerrel érkezett, illetve a Chrome OS-t futtató gépek egyik alternatívájának is mondható.
santonio
10 éve, 2 hónapja és 2 heteNem lennék meglepve ha valóban megtörténne. Anno is mondták hogy előbb utóbb nagyon közelít egymáshoz majd a két rendszer. Úgy tűnik eljött ez az idő.
mordorer
10 éve, 2 hónapja és 2 heteFranc… Pont mostanában terveztem esélyt adni ennek (Chrome OS) a rendszernek, de ha ennyire bizonytalan a sorsa akkor lehet hogy mégsem kéne…
kpal
10 éve, 2 hónapja és 2 heteEz a jövő minden összeolvad ,de megjósolták már 10 éve kb .
c64fun
10 éve, 2 hónapja és 2 heteKíváncsi leszek, melyikből mennyi marad meg. Chrome OS azért csak egy komplett asztali rendszer, míg az Android „csak” mobil.
totyak
10 éve, 2 hónapja és 2 heteMegnézem majd mit hoznak ki belőle, de nem elképzelhetetlen, hogy engem ezzel el is vesztenek. Amúgy is kacsingatok a Win10 felé.
marco
10 éve, 2 hónapja és 2 heteDettó. 🙂