Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A számítógépeket emlegetve legtöbbünknek a hagyományos számítógépházban összeállított konfigurációk ugornak be, ám az elmúlt években egy komoly trend indult meg. Ez a trend nem lenne más, mint a méretcsökkentés, mely a PC-s szektor több szegmensében is megfigyelhető. A különféle hardverek mellett a komplett gépek piacán is egyre apróbb megoldásokkal találkozhatunk, az InFocus Kangaroo pedig még ezek közül is ki tud tűnni.
A zsebben is könnyen szállítható kis gépben egy négymagos Intel Atom x5-Z8500-as processzor, 2GB RAM és 32GB belső tárhely kapott helyet, a utóbbi microSD-vel bővíthető, a rendszer szerepét pedig a Windows 10 tölti be. A beépített akkumulátor nagyjából 4 órányi működést ígér, de egy dokkoló is készült az eszközhöz, mely árammal és extra csatlakozókkal is felruházza.
kpal
10 éve, 2 hónapja és 3 heteVégre mini notik után jön egy kis változás . HDMI stick is jó csak erősebb lehetne.
marco
10 éve, 2 hónapja és 3 heteNAgyon menő is kütyü! 🙂
ipet
10 éve, 2 hónapja és 3 heteIntel Atomos gépet akkor sem vennék soha többet, ha emiatt lebénulna a fél karom…Amúgy jóféle a kütyü.
totyak
10 éve, 2 hónapja és 2 heteMi a gáz az atommal? Én azt hittem azok viszonylag erősek. Netbookokba is rengetegben az van.
warriorautobot
10 éve, 2 hónapja és 2 heteEz tök fasza!
Már az egyik zsebembe elfér egy kicsit komolyabb gép.