Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egészen elképesztő sikert aratott a Kickstarteren a Divinity: Original Sin II, a Larian Studios ugyanis néhány órával ezelőtt bejelentette, hogy több mint 2 millió dollárt kalapoztak össze a rajongók a klasszikus szerepjáték elkészítésére. Hogy egészen pontosak legyünk, a végösszeg 2,032,434 dollár lett, amihez mintegy 43 ezernyi dollár a PayPal számlán is összegyűlt a csapatnál, akik a játékkal már most elkönyvelhetik első óriási sikerüket, hiszen ekkora összeget talán ők sem reméltek korábban.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a kampány indulásakor 500 ezer dollárt szerettek volna kérni a rajongóktól, ám ennek több mint négyszerese összejött, amiért cserébe természetesen nem csak minden eddiginél nagyobb pompában készülhet el az alkotás, hanem még a tervezetten felül is számtalan extrát kaphat.
tommy
10 éve, 3 hónapja és 2 heteAtyaég de durva pénz az! 😮
italianman
10 éve, 3 hónapja és 2 heteAbból már gonodolm egy jó kis játékocska ki jön.