Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Noha már csak hetek vannak hátra a Star Wars: Battlefront megjelenéséig, mégis csak most jutott eszébe az egyik magazinnak, hogy a fejlesztőket alaposabban is kifaggassa a játék matchmaking rendszeréről. Noha sok újdonságot a PlayStation Lifestyle munkatársai nem csikartak ki Jamie Keen dizájnerből, ellenben azt emberünk megerősítette, hogy a rajongók számíthatnak majd dedikált szerverekre a játékhoz, ugyanakkor azt nem kötötte az orrunkra, hogy minden platformon számíthatunk-e majd rá, vagy csak PC-n.
A fentiek kapcsán érdekesség, hogy szeptember elején Matthew Everett közösségi menedzser még arról beszélt, hogy nem lesznek szerver keresők a játékban, illetve egy képesség-alapú partnerkeresőre számíthatnak majd a rajongók, akik bizonyára megkönnyebbülnek majd, hogy ezek után a dedikált szervereket legalább megvalósítja majd a DICE. A játék érkezését november 20-án várjuk, de még októberben egy bétára is számítunk!
kpal
10 éve, 3 hónapja és 4 hetePc van az már oké 😉
supermanvsbatman
10 éve, 3 hónapja és 4 hetehelye shogy lesznek ugy kell
god
10 éve, 3 hónapja és 4 heteAz baszna be ha nem lennének! Sőt bérelni is lehet majd személyre szabva (és itt tuti lesz CAMERA LOCK-os is 😉), és amiért fizetni is lehet majd tuti azok a shotcut-ok! 🙂
tommy
10 éve, 3 hónapja és 4 heteMondjuk ez a minimum, az az igazság. 🙂