Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Tegnap befutottak az első hivatalos értékelések is a PES 2016-ról, ami alapján kiderült, hogy a játékot igencsak megszerették a kritikusok, de hamarosan az összes rajongó is meggyőződhet arról, hogy valami nagy dolgot alkotott a Konami. Konzolokra ugyanis bár már elérhető a PES 2016 demója, PC-re azonban úgy véltük korábban, hogy nem érkezik majd efféle kipróbálható változat, azonban a fejlesztők rácáfoltak képzelgéseinkre, lévén kiderült, hogy igenis lesz demó erre a platformra.
A hírt Adam Bhatti, a PES-sorozat európai produkciós menedzsere osztotta meg a Twitteren, aki elárulta, hogy idén végre számítógépeken is kipróbálható lesz az aktuális évad, noha igaz, ami igaz, erre sajnos a végleges változat megjelenéséig, vagyis szeptember 18-ig kell várniuk a rajongóknak. A héten tehát még a vásárlás előtt PC-n is belemerülhetünk a PES 2016-ba. Ti éltek majd a lehetőséggel?
supermanvsbatman
10 éve, 4 hónapja és 4 napjaazt hittem pc-re nem lesz🙂!
zender
10 éve, 4 hónapja és 4 napjaJófejség! 🙂
totyak
10 éve, 4 hónapja és 3 napjaMár ez is nagy valami, hogy demót kap egy játék PC-n? Szégyen.