Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hiába jelent meg az Angry Birds 2, és hiába ömlik a pénz több csatornán keresztül is a Rovio csapatához, ők most mégis bejelentették, hogy közel 300 embert tesznek utcára a napokban. Az aktuális leépítés által mintegy 270 fejlesztőjétől válik meg a csapat, aminek köszönhetően eddig a pontig idén már 370 emberüket menesztették, ami Pekka Rantala CEO szerint elengedhetetlen ahhoz, hogy a kompánia a jövőben is sikeresen működhessen.
Mindez nem meglepő, ha azt vesszük alapul, hogy 2014-ben közel 74 százalékkal estek vissza a cég üzemi eredményei, ezáltal alig 10 millió eurós profitra tettek szert, ami 2013-ban még 36,5 millió, 2012-ben pedig majdnem 80 millió euró volt.
zender
10 éve, 4 hónapja és 3 heteNem mondom azt hogy tönkrementek mert ez a pénz is rengeteg viszont két év alatt 800%-os csökkenés az durva! 😮
tommy
10 éve, 4 hónapja és 3 heteÍgy múlik el a világ dicsősége…
imperator
10 éve, 4 hónapja és 3 heteLehet ki kéne találniuk valami újat?
rdave
10 éve, 4 hónapja és 3 heteEngem csak az lep meg, hogy ennyi ember volt a cégnél és ahogy nézem még maradt is bőven.
totyak
10 éve, 4 hónapja és 3 heteKirúgják szerencsétleneket, hogy a maradéknak továbbra is ugyanannyi zsozsó tömje a zsebét. Nagy kár, hogy a kírúgás csak rövidtávú megoldás, hosszútávon inkább problémákat szül. Alap közgazdaságtani tétel.
warriorautobot
10 éve, 4 hónapja és 3 heteHát nem csodálom hogy így visszaesett, már a csapból is ez folyt és azért egy idő után inkább már idegesítő.
kpal
10 éve, 4 hónapja és 3 hete2012 évben még újdonságnak számított ,de most már sokan feleslegesek ugye hogy akinek érzékeny a zsebe azok ne nagyon érezzék a csökkenést.
nefaria
10 éve, 4 hónapja és 3 heteKéptelenek rá. Pedig már játékfejlesztőket is vettek egy időben.
Mondjuk az Angry Birds sem az ő ötletük eredetileg.