Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Level-5 és a Nintendo közös közleményben jelentette be, hogy a Japánban már több millió eladott példánnyal, ezáltal elképesztő népszerűséggel rendelkező Yo-Kai Watch első epizódja hamarosan nyugaton is megjelenhet majd. A csapatok által küldött hivatalos közlemény szerint a Nintendo 3DS-exkluzív cím várhatóan november 6-án jelenhet majd meg a nyugati régióban is, amit aztán a sorozat többi tagja követ - vélhetően valamikor jövőre.
Hogy mégis mekkora népszerűségnek örvend Japánban a játék? Bizonyítsák ezt a számok, amelyek szerint a franchise eddig 8 milliós eladási adatokat tudott generálni, és csak a hozzá kapcsolódó merchandise termékekből 2 milliárd dolláros profitja származott a kiadónak.
kpal
10 éve, 4 hónapja és 4 heteNyugaton is viszik majd szépen.