Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A MercurySteam, avagy a Castlevania: Lords of Shadow fejlesztőinek legújabb játékáról még mindig nincs új információnk, ám közben kiderült, hogy a csapat egy Metroid játékot akart készíteni az év eleje környékén. A Nintendo Life tegnapi adásában volt szó a projektről, ahol több a munkálatokhoz közelálló névtelen forrásra is hivatkoztak.
A cím nélküli játék 3DS-re és Wii U-ra érkezett volna, ahol Samus kapta volna a főszerepet, ám mellette még több galaktikus fejvadász is feltűnt volna és a játékos döntése lett volna, hogy kivel akar játszani.
A MercurySteam nem egymaga, hanem több spanyol fejlesztőcsapattal közösen dolgozott a projekten.
A játékot bemutatták a Nintendo-nak, ám a jelek szerint az nem lett elég meggyőző, ugyanis azóta nagy a csend róla.
A MercurySteam új játékának rövid leírása azaz Sci-Fi, bolygó felfedezés, harc furcsa lényekkel, találkozás új hősökkel nagyon azt sugallja, hogy a csapat nem dobta ki teljesen a Metroid projektet csak átdolgozták és saját címként készítik el.
kpal
10 éve, 5 hónapja és 5 napjaValaki magasra tette a mércét.
nefaria
10 éve, 5 hónapja és 5 napjaTehát jön egy rendes Metroid játék is nem csak ami miatt botrány volt! Ez szuper! 🙂
c64fun
10 éve, 5 hónapja és 5 napjaHajrá hajár! Jó csapat, ha igazán jó Metroid folytatás készül annak nagyon fogok örülni! 🙂
bekecs
10 éve, 5 hónapja és 5 napjaJóféle Metroid játék jöhetne!
totyak
10 éve, 5 hónapja és 5 napjaJól is teszik, hogy nem dobták. Legalább nem kell nulláról kezdeniük.