Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az okostelefonok piacán legtöbbször a Snapdragon vagy a MediaTek neveket hallhatjuk a specifikációkat illetően, ám egyre több gyártó kezdte el saját fejlesztéseit erőltetni. A Samsung például már az idei csúcsmodellekben a saját fejlesztésű megoldását használja, a Huawei szintén nagyon jól áll, míg az LG már javában dolgozik a saját megoldásán. Nemrég Geekbench eredmémnyeken bukkant fel az LG NUCLUN 2, mely a Samsung fejlesztésénél (Exynos 7420) is erősebb lesz.
A számok alapján ugyanis az egymagos és a többmagos tesztben is az LG megoldása volt az erősebb, de azt nem szabad elfelejteni, hogy a NUCLUN 2 csak 2016 második felében érkezhet meg a piacra, addig pedig a riválisok is sokat erősödhetnek. A teszteredményeken egyébként egymagos terhelés esetén az LG 1796 pontot tudott felmutatni, míg a Samsung 1486 pontot, többmagos teszt esetében pedig 5392 és 4970 pontot értek el a gyártók.
petrovicsz
10 éve, 5 hónapja és 6 napjaTöbb mint egy év az it piacon hatalmas idő, mire megjelenik, még bármi történhet.
santonio
10 éve, 5 hónapja és 6 napjaAhhoz hogy ez hasítson a többiek előtt, már most meg kéne jelennie… 8 magos telefonprocesszoroknál járunk…
totyak
10 éve, 5 hónapja és 6 napjaKit izgatnak a pontok, majd a telefonokban kiderül hogy teljesítenek. Azért szoftver is kell ezek alá.
kpal
10 éve, 5 hónapja és 6 napjaEnnek már idén telefonban a helye 2016 második felére már bőven beéri mindenki.