Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Minden túlzás nélkül történelmi mérföldkőhöz érkezett idén a FIFA 16, hiszen a sorozat berkein belül első ízben vehetünk irányításunk alá női focistákat, akik a borítón is megmutatkoznak majd. A tengerentúlon és Ausztráliában legalábbis biztosan - európai dobozkép még nem érkezett -, ezekben a régiókban ugyanis az FC Barcelonás Lionel Messi mellett, Amerikában Alex Morgan, Kanadában Christie Sinclair, Ausztráliában pedig Stephanie Catley kerül még fel a borítóra.
Szintén friss hír a FIFA 16 háza tájáról, hogy az EA Sports bejelentette: exkluzív partneri kapcsolatba léptek a Real Madrid csapatával, ezáltal a jövőben a klub egyrészt csak az ő játékukban válik elérhetővé, másrészt pedig minden egyes játékos kapcsán naprakész információkkal rendelkeznek majd, ami kiterjed tulajdonságaikra és küllemükre is. Ha tehát Ronaldo megint új sminket készíttet, az vélhetően már másnap bekerülhet a játékba is. Íme egy trailer ehhez kapcsolódóan:
supermanvsbatman
10 éve, 6 hónapja és 5 órájaREAL legjobbak *-*
god
10 éve, 6 hónapja és 4 órájaÁÁÁÁÁ, Rocket League agyonveri ezt a valamit! Meg annak aki eddig nem fejlődött odáig a fociban hogy már elővehesse a PES-t annak már úgyis mind1!
imperator
10 éve, 6 hónapja és 2 órájaEngem nem az érdekel, hogy egy nő van a borítón, hanem hogy miért kell kb 5 évig mindig ugyanannak az egy férfinak rajta lenni? Miért nem lehetne évente más játékosokat rárakni ahelyet, hogy ugyanazt szerepeltetik?
totyak
10 éve, 5 hónapja és 4 heteSemmi gond nincs ezzel, hogy nők is rákerültek. Tulajdonképpen előbb is bekerülhettek volna a játékba.