Játékok és gépek
Mostani standunk inkább az újgenerációs konzol élményre építkezik, ennek szellemében a kioskok mellett egyszerre most már két óriási, hatméteres felületen fognak futni a PS4-es játékok, egy Xbox One egy 102 cm-es tévére kötve várja elszeparálva a játékosokat, de egy WiiU-n is lehet csapatni a Hyrule Warriors-t.
Az Xbox One elszeparáltsága nem véletlen, a konzolon a korhatáros Mortal Kombat X lesz játszható, azonban nem szimpla kontrollerrel, hanem egy Razer Atrox arcade stick-el, ami különleges, igazi játéktermi hangulatot garantál annak aki leül egyet csapatni.
A játékfelhozatal még nem megtervezett, azonban az biztos hogy a legújabb stuffokkal lehet majd csapatni. PC-n a szintén korhatáros, ezért valószínűleg elkülönítve elhelyezett GTAV képviselteti majd magát, természetesen Cooler Master egérrel, billentyűzettel, fülessel, de a helyszínen lesz egy komplett Razer Chroma szett is, garantálva a minőségi játékélményt.
Két hatalmas szimulátort is kiviszünk magunkkal, amit eddig csak és kizárólag a PlayStation standon próbálhattatok ki, azonban most a Game Channel felhozatalát erősítik két autós játékkal.
Események
Versennyel nem készülünk az egynapos dzsamborin, azonban természetesen így is lesz látnivaló. A vidrák ismét kijönnek megrágcsálni az idegeinket, a tavaly nálunk bemutatkozó Otter Works elhozza az Escape Velocity rommá turbózott verzióját, valamint bemutatja legújabb készülő játékát is, ami most hétvégén lesz először látható – csak a Game Channel standon!
zolika1994 és az ő gyönyörű Papercraft szobrai elmaradhatatlan vendégei a PlayIT Game Channel részlegének, újabb szobrokkal készült ő is a mostani eseményre, amelyeket csak nálunk nézhettek meg!
Nemrégiben debütált Youtube csatornánk, aminek hétvégi felvételeit a rendezvényen fogjuk elkészíteni, sőt, ha a technika is akarja az igazságot, élő bejelentkezést is fogunk tesztelni – reméljük összejön. Természetesen jómagam mellett Balaar is ott lesz és fáraszt titeket a hülyeségeivel.
Nyeremények
Tudom, hogy mindenki ezt a részt várja a legjobban, úgyhogy nem is húzom tovább az időt, következzék, milyen lootokat szerezhettek be, ha kilátogattok hozzánk!
Garantált nyereményként az első 500 regisztráló 10%-os kedvezményre jogosító kupont kap, ami bármilyen Acer monitor vásárlásakor beváltható, valamint az Escape Velocity játékhoz ajándék kód is a jutalma a feliratkozóknak! Sőt minden regisztráló 200 GC kredittel lesz gazdagabb, ami azonnal beváltható az ingyenes Shopban.
A Cooler Master most sem aprózta el, a pólók, sapik, stresszlasztik mellett billentyűzetek, füles, egérpadok és laptophűtő alkotják a felhozatalt.
Felajánló: Cooler Master
A legújabb nyomtatásban megjelenő játékújság, a Controller magazin 130 db (!!!!) újsággal szállt be a nyereményözönbe, amiből 30-30 db az első négy, 10 db pedig a legfrissebb lapszámot tartalmazza. A különlegesen jó minőségű magazin nem lesz kint megvásárolható formában, tehát csak nálunk juthattok hozzá.
Felajánló: Controller magazin
Az Intercom filmforgalmazó rengeteg DVD filmmel, plakáttal és egyéb kisebb nyereménnyel szállt be a lootpakkba, például a mozikban használatos Mad Max plakát valószínűleg nagyon kapós nyeremény lesz.
Felajánló: MoziCom
Az Asus ROG sem maradt ki a nyereményözönből, ROG pólók, sapkák, kisebb kiegészítők és egy halom USB pendrive talál majd gazdára nálunk.
Felajánló: Asus ROG
A G Data Internet Security 5 db egyéves kicenszt ajánlott fel a nyereményjáték résztvevőinek, ezzel biztosítva hogy vírusmentesen gémelhess még legalább a következő tavaszi PlayIT-ig!
Felajánló: G Data Internet Security
zolika1994 három különféle papercraft szobrot készített külön, csak erre az eseményre nyereményként, tehát már nem csak megcsodálni lehet a különleges, kézzel készített papírszobrokat, hanem meg is lehet nyerni azokat!
Felajánló: zolika1994
És akkor következzenek a főnyeremények, amikből egy-egy darab áll rendelkezésünkre! Ezeket a tervek szerint az utolsó sorsoláson, a zárás előtt egy órával fogjuk sorsolni.
Valószínűleg az egyik legnagyobb várakozás fogja a Telenor Magyarország nyereményének sorsolását megelőzni, a felajánlott fehér Sony Xperia Z1 Compact telefon ugyanis valóban nagyszerű ajándék. Az androidos vízálló okostelefon minden fiatal álma – hacsak nem elvakult alma-fanatikus.
Felajánló: Telenor Magyarország
A 2015 tavaszi PlayIT Game Channel standjának főnyereményét ismét az Acer Magyarország biztosította, akik most egy Acer K135i projektorral teszik fel a nap végére a pontot!
Felajánló: Acer Magyarország
A nyereményekért semmi egyebet nem kell tenned, mint a Game Channel standon regisztrálni magad, és megjelenni a sorsolásokon.
Az itt felsoroltakon kívül a nyeremények, programok és események listája bővebb.
Melyik nyereményre fáj legjobban a fogad?
bekecs
10 éve, 8 hónapja és 3 heteAttttttyaúristeeeeeeen!!!!!
golem
10 éve, 8 hónapja és 3 heteAztarohadt. Ez megint legyőzhetetlen ajánlat lett! 😮😮😮
kpal
10 éve, 8 hónapja és 3 heteMind1 lenne melyik ,csak ott lehetnék 🙂
zender
10 éve, 8 hónapja és 3 heteAzt hiszem ehhez a felhozatalhoz nem is kell különösebb kommentárt fűzni…😄
eltohn
10 éve, 8 hónapja és 3 heteMegint nagyon egyedi dolgokkal lesztek kint! Kíváncsi vagyok az új OW játékra is, és az árkád sticket is ki fogom próbálni! 🙂
A nyeremények meg…. Köszönjük mindenkinek!
otterworks_blogger
10 éve, 8 hónapja és 3 heteVárunk téged és mindenkit sok szeretettel! Nézzétek meg az új játékot és véleményezzétek! :-;
zolika1994
10 éve, 8 hónapja és 3 heteHyrule Warriors úgy, hogy nem kell elmenni a standtól? Királyság 😉
rampageiv
10 éve, 8 hónapja és 3 heteASUS ROG töménytelen mennyiségben. 🙂 Nagyon jó, már ezért jó kilátogatni a Game Channel csapat standjára, persze nem csak az ajándékok miatt. Engem legjobban a ROG ajándékok érdekelnek. Nagyon örülök neki, hogy lehet kapni nálatok ezeket. Nagyon várom, hogy az első PlayIT-re kimenjek, mert rohadtul izgulok, persze ASUS-osan öltözünk fel. 🙂 😄
Köszönjük a Game Channel csapatnak a megtiszteltetést, hogy az ő standjukról nem fog remélem senki sem üres kézzel távozni. 🙂
matyigeek
10 éve, 8 hónapja és 3 heteVártam már ezt a posztot😄
Holnap találkozunk!
rampageiv
10 éve, 8 hónapja és 3 heteÉn meg nagyon izgulok. Azért ez az első Play IT-em és nem tudom mi vár rám, ismerősöm azt írta nyugi nagyon jó lesz, hát remélem, persze nem szeretnék üres kézzel eljönni. 🙂 😄
Kíváncsi voltam pár napja mik lesznek az ajándékok, nyeremények, de most már tudom és tudjuk.
Aki meg ASUS ROG fanatikus, őrült megszállottja az ASUS ROG-nak azokkal meg találkozni fogok. 🙂
gokuvsvegita
10 éve, 8 hónapja és 3 heteAZ istenit!!! Kár hogy vidéki vagyok, ott lennék az biztos! De hát vidéki vagy és pluszba mozgáskorlátozott, így minden lehetőségem oda. 🙁
Mindenkinek jó szórakozást! 🙂
otterworks_blogger
10 éve, 8 hónapja és 3 heteNe izgulj! Csupa csupa jó élmény vár. 🙂 Az előző playIT-n (ami az első volt) én attól dobtam hátast, hogy amikor kinyitották a kapukat az a rengeteg player szó szerint berohant és kb. két perc alatt elfoglalta a teljes PlayIT területét. Lenyűgöző volt. 🙂
otterworks_blogger
10 éve, 8 hónapja és 3 heteLélekben velünk leszel. 😉
totyak
10 éve, 8 hónapja és 3 heteJó szórakozást kívánok mindenkinek holnapra!
Nagyon szép ajándékokat sikerült megint összehozni, de ez a megszokott a GC-től. Én a telefonért imádkoznék, ha ott lennék.
matyigeek
10 éve, 8 hónapja és 3 heteNe izgulj.
Én már azóta járok amikor még BGS-nek (Budapest Game Show) hívták és én még sosem csalódtam a rendezvényben. Nagy buli lesz.
!!!Egy tipp: a cosplayesekről le ne maradj 😄
rampageiv
10 éve, 8 hónapja és 3 heteCosplayer lányok. Róluk nem szeretnék, remélem csinosak lesznek. 😄
rampageiv
10 éve, 8 hónapja és 3 heteVan egy kérdésem hozzátok. PlayIT rendezvényen lesz-e WI-FI hozzáférés? Remélem tudunk WI-FI kapcsolatot létesíteni telefonon, mert jól jön, ha van. 🙂
otterworks_blogger
10 éve, 8 hónapja és 3 heteNe lepődj meg ha nem lenne. 🙂
rdave
10 éve, 8 hónapja és 3 heteNem rossz, nem rossz… 🙂
marco
10 éve, 8 hónapja és 3 hete5000 / óra. Deal? 🙂
marco
10 éve, 8 hónapja és 3 heteMármint nektek az első kedves munkás vidrák. 🙂
warriorautobot
10 éve, 8 hónapja és 3 heteHát eddig szerintem nem volt bár én nem is néztem mert annyira nem érdekelt, de szaglássz körbe a telefonnal és akkor megtudod.
Biztosan van pár kevésbé okos ember aki mikor megosztja a mobilinternetét akkor nem jelszavazza le. 😉
rdave
10 éve, 8 hónapja és 3 heteMekkora biznisz… Beszállok! 😄 4500Ft/óráért megosztom a mobil netem wifin. 😄
otterworks_blogger
10 éve, 8 hónapja és 3 heteFélreérthető lett volna? 😄
otterworks_blogger
10 éve, 8 hónapja és 3 heteSzerintem add inkább 7000Ft/óráért és akkor a Marcotól megveszik 5000Ft/óráért. 😄
rdave
10 éve, 8 hónapja és 3 heteAz úgy nem jó… Én adom 10 000Ft-ért, Marco 8000Ft-ért és a végén felezünk. 😄
rampageiv
10 éve, 8 hónapja és 3 heteCsakis. 😄
otterworks_blogger
10 éve, 8 hónapja és 3 heteBiztos beígérte neked az új Mortal-t. 😄
petrovicsz
10 éve, 8 hónapja és 3 heteNa ez a DURVA felhozatal. Mindig a GC stand a legjobb, utálok onnan elmozdulni is! 😄
otterworks_blogger
10 éve, 8 hónapja és 3 heteLesz ragasztó, odaragasztunk! 🙂
ronalddo
10 éve, 8 hónapja és 3 heteNagyon jó volt élőben találkozni veletek! Stand nagyon adta ismét! Egyetlen bajom hogy MKX-hez nem fértem oda. Rengetegen voltak.
xpforever
10 éve, 8 hónapja és 3 heteMajd pár év múlva én is beugrok hozzátok 😄
adam132
10 éve, 8 hónapja és 3 heteÉn sajnos csak a Győri playIt-re megyek majd.Ott is lesz standotok?