Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A német EASARS nem éppen a gamer perifériák piacának legjobban csengő neve, de a vállalat legújabb bejelentése arra utal, hogy néhány éven belül szeretnének egy jóval rangosabb pozíciót elfoglalni ezen a piacon. Nemrég négy új játékosoknak szánt headsetet mutattak be, melyeket egy olyan tervezőcsapat formált meg, ami a BMW egykori tervezője irányít. A négy újdonság külsejét elnézve látszik, hogy próbáltak különlegesek lenni, de azért néhány ismert vonalvezetést észre lehet venni.
A Tornado személyében egy virtuális 7.1-es hangzással szerelt fülest ismerhetünk meg, a mellékelt vezérlővel pedig gyorsan válthatunk a különféle játékmódokhoz optimalizált hangzásvilágok között. A Sparkle néven érkező modell azok számára lehet jó választás, akik sokszor játszanak és a zenehallgatást, valamint a filmezést is kedvelik, hiszen 50mm-es HiFi vezetőket kapott az eszköz.
A Trap névre hallgató modell fülenként nyolc egységgel biztosítja a realisztikus 5.1-es hangzást, valamint egy rezgőmotort is kapott a még jobb élményekért. Az EASARS Vortex pedig egy virtuális 7.1-et kínáló megoldás, mely szintén megkapta a Trap rezgőmotorját. Azt egyelőre nem tudni, hogy milyen árakkal és hogyan kívánja bevenni Európát a márka.
kpal
10 éve, 9 hónapja és 2 napjaMár szereznem kellenen egy 7.1est fülest .
petrovicsz
10 éve, 9 hónapja és 2 napjaSosem hallottam róluk. De ha egy Hama sikeres tud lenni akkor ennek a márkának miért ne sikerülne… 🙂
totyak
10 éve, 9 hónapja és 1 napjaAz alsó képen levő nem tetszik, de a felső az formás. Bár én nem nagyon használok fülest.