Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Idén is egyesíti erőit a Nissan és a PlayStation annak érdekében, hogy immáron hetedik alkalommal álommunkát kínáljanak egy szerencsés Gran Turismo-játékosnak. A GT Academy keretein belül ugyanis minden szerencsés virtuális pilóta kipróbálhatja magát egy versenysorozaton - a kvalifikáció tegnap indult -, amelynek középpontjában a Gran Turismo 6 áll, illetve annak kihívásai.
A játékosok június 16-ig próbálkozhatnak a legjobb eredmények elérésével, és akiknek sikerül a legjobbak közé kerülniük, megmérettethetik magunkat valódi versenypályán is, sőt mi több, a végső győztes a Yas Marina pályán igazi Nissan sportautókat vezethet majd, és ezzel egyetemben egy igazi nemzetközi karriert indíthat el, amihez részt vehet egy pilótaképző programon, és egy teljes képzésen is.
Mindezek után a szerencsés részese lesz majd egy idény erejéig – siker esetén persze tovább is – a Blancpain sorozatban, ahol egy 550 lóerős GT-R NISMO GT3 versenyautót vezethet győzelemre.
kpal
10 éve, 8 hónapja és 4 heteItt a lehetőség az igazi álom „munkára” és ismertté válni. De itt szerencse kell biztos rengetegen vannak.
tommy
10 éve, 8 hónapja és 4 heteWow! 😮 Béna vagyok autós játékban pedig ez tényleg cool!🙂
god
10 éve, 8 hónapja és 4 heteCsodálatos tájakon szeretek száguldozni… az unalmas versenypályákon 1 kör után alszom el.
Ha akarok egy jót aludni délután bekapcsolom az F1-et!
rdave
10 éve, 8 hónapja és 4 heteK.rva jó lehetőség, csak sajnos béna vagyok hozzá. Azért pár kört megteszek, ki tudja… Talán találok egy bugot és űr időm lesz. XD
ryuthestar
10 éve, 8 hónapja és 4 heteJa, jó fejek, mint mindig. Én előbb próbáltam, de….hát esélyem sincs. 😄 Az első egy spanyol arc 2perc 4mp-el. De számomra a 2perc5mp se megy. Próbálkoztam kb 6x, ment a restart rendesen. De esélyem sincs megdönteni. 😕
rdave
10 éve, 8 hónapja és 4 heteNa, téged lenyomlak, aztán kilépek. xD
ryuthestar
10 éve, 8 hónapja és 4 heteNem fogsz, mert el se mentettem a köröm, előtte mindig restartoltam. 😄 Szóval fent se vagyok a ranglistán. 🙂 De nyomj pár kört, aztán majd beelőzlek, még csak azért is! 😄
totyak
10 éve, 8 hónapja és 4 heteMéghogy a videójáték gyerekeknek való… anyám hülyeségeket beszél 😄
kpal
10 éve, 8 hónapja és 4 heteNekem is anyám ezt mondja :” Fiam a te korba már mindenki kinőtte a Pc-t! ” XD 😄