Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Nokia kapcsán sokan emlegetik még mindig a Microsoft féle felvásárlást, melynek következtében nem igazán maradt az okostelefonok közelébe a gyártó, de az N1 névre keresztelt táblagépük bejelentése után már tudni lehetett, hogy nem tettek le a hardveres jelenlétről. Néhány napja kezdett el keringeni az a pletyka, mely szerint a Nokia felvásárlási ajánlatot tett az Alcatel-Lucent-nek, nemrég pedig hivatalos megérkezett a hivatalos megerősítés is. A bejelentés szerint 15.6 millió eurót fizet a finn vállalat, melyben az az érdekes, hogy ez az összeg nagyjából a kétszerese annak, amit korábban a Microsoft fizetett a vállalat telefonos részlegéért.
Ez a felvásárlás nem jelenti azt, hogy néhány hónapon belül újra Nokia okostelefonok lepik el a piacot, hiszen vélhetően nem ez volt a finnek elsődleges célja. Az Alcatel-Lucent komoly hálózati tudással és érdekeltséggel rendelkezik, valamint a szabadalmak terén is igencsak jól állnak. A folyamat persze nem zárult le rögtön a bejelentés után, hiszen rengeteg jogi macera van ilyenkor, így a folyamat csak 2016 első felében zárul majd le.
petrovicsz
10 éve, 9 hónapja és 1 heteOoooo pedig már azt hittem hogy újra Nokia telóm lehet… 🙁
kpal
10 éve, 9 hónapja és 1 heteNokia N-re februárba jött friss térkép , bár ezt nem tudom most kinek lehet kösszöni a Nokia vagy Ms.
warriorautobot
10 éve, 9 hónapja és 1 heteA Nokia is jó meg az Alcatel.
Együt nem lehet akkora melléfogás úgyhogy várjuk az új telefonokat. 🙂
totyak
10 éve, 9 hónapja és 1 heteEz olyan fura nekem, hogy egy cég vezetése alapból nem is gondol az eladásra, de egyszer csak jön egy ajánlat és lepacsiznak. Ezt nevezik talán visszautasíthatatlan ajánlatnak.