Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Intel néhány éve a legtöbbek számára csak egy egyszerű processzorgyártó vállalat volt, az utóbbi időszakban azonban rendkívül sokat fordítanak különféle innovatív projektekre, melyek közül néhányat már a nagyközönségnek is bemutattak. Ilyen volt például az Intel Edison is, mely még a 2014-es CES alkalmával keltett nagy feltűnést, azóta pedig több gyártó már használja is termékinél. Maga az Intel Edison egyébként egy SD-kártya méretű számítógép, mely számos egyszerű feladatot képes elvégezni, ennek pedig ez IDF 2015 alatt is bebizonyosodott.
A kínai iorgane ugyanis jó néhány olyan kerámiából készült tárgyat mutatott be, melyekbe beépítettek egy-egy ilyen számítógépet, ennek köszönhetően pedig csupa jó dolgokra használhatjuk például a díszes vázákat. A termékekbe épített LED kijelzőkön tájékozódhatunk az aktuális időjárásról, hallgathatjuk zenéinket a beépített 4GB-os memória és a hangszórók segítségével, vagy akár okostelefonunkról is, hiszen a Bluetooth technológia alkalmazáa sem maradt el. A váza mellett egy hasonló tudású bögrét is kivittek a rendezvényre, a különlegességek pedig remek alapot jelenthetnek a jövő bizarr okoseszközeinek.
enceladus
10 éve, 9 hónapja és 1 heteHangvezérlés nincs rajta?
kpal
10 éve, 9 hónapja és 1 heteRemélem ezek már annyira nem törékenyek 😄
warriorautobot
10 éve, 9 hónapja és 1 heteHa lehet programozni hogy milyen kép jelenjen meg rajtuk akkor engem megvettek kilóra.
Bármikor bármilyen logó megjelenhetne rajtuk így lehetne igazán feldobni a szobát.
enceladus
10 éve, 9 hónapja és 1 heteÉn azért nem próbálkoznék vele 😄
totyak
10 éve, 9 hónapja és 1 heteKellene egy okos wc csésze is, hogy kielemezze milyet kuláztunk 😄 Eszem megáll a sok baromságtól.