Halálos iramban 7. filmkritika

A várakozásokkal némiképp talán szembehelyezkedve a Halálos iramban 7. cselekménye felettébb lassan indul be, és elnyújtott dialógusokon keresztül igyekszik előre lefektetni az alapokat a befejezéshez. Ily módon az immár gyakorló apuka Brian (Paul Walker) a megállapodás és a szabadság közötti vergődése a film egyik fontos mellékszálává lép elő, de Letty (Michelle Rodriguez) amnéziája és Dommal (Vin Diesel) való évődése úgyszintén a már számos folytatást megért szappanoperákat idézi.
A történet lényege mégis egyetlen rövid mondatban összefoglalható: az elszánt ex-kommandós, immár könyörtelen rosszfiúként ténykedő Deckard Shaw (Jason Statham) bosszút akar állni a 6. részben látott öccséért, Owenért Toretto csapatán, miáltal elkerülhetetlenné válik a végső összecsapás.

A széria tehát ezúttal sem hazudtolja meg önmagát, lévén a felszínes komolykodás ellenére tipikusan az agykikapcsolós akciózásra és szórakoztatásra épít, ezért minden realitásérzékünket kint kell hagynunk, mielőtt beülünk a moziba. A velős(nek szánt) mondanivaló és a habkönnyű cselekmény látszólag ugyan ellentmond egymásnak, a szereplők ezen nagyon hamar túllépnek, és minket is arra invitálnak, hogy hasonlóképpen tegyünk – noha a hosszúra nyúlt expozíció egyetlen érdemleges akciójelenete Statham és az újfent a Toretto-ékkal szimpatizáló Hobbs ügynököt életre keltő The Rock kőkemény összecsapása, ahhoz elegendőnek bizonyul, hogy kellőképp megadja az alaphangot a későbbiekben látottakhoz.
A lassú, nosztalgiázással teli felvezetést követően alaposan bele is csapunk a lecsóba, és a világ különböző jellegzetes – vagy éppen kevésbé ismert, ám ugyanolyan különleges vagy egzotikus – helyszínein (pl. Abu Dhabi és a Kaukázus) akciózunk hőseinkkel, akik nem egyszer hihetetlen meneküléseket produkálnak, túlélve minden olyan extrém szituációt, amiben egy hétköznapi ember már régen elpatkolt volna. Az alkotók még egy lapáttal rátesznek a korábbi epizódok látványosnál is látványosabb, ámde annál valószerűtlenebb kunsztjaira, így akad itt kocsik kidobása repülőből (természetesen precíz landolással), illetve átugratás egyik felhőkarcolóból a másikba (ráadásul kétszer egymás után), amit az operatőrök profi és bevállalós munkájának köszönhetően maximális mértékben megcsodálhatunk.
A csupán a bosszúnak élő Deckard szerepében Jason Statham a maga nyers egyszerűségével tökéletes főgonoszként szolgál, akitől nem is kell vagy szabad elvárni, hogy többdimenziós figura legyen, elég, ha minél vagányabb és változatosabb módon igyekszik eltenni láb alól hőseinket – és persze előbb-utóbb mindig ott liheg Toretto-ék nyomában, a világ bármely tájékára is vigye őket az útjuk. Nem számít a narrációs kohézió, vagy hogy egyes szereplők mikor és miért tűnnek fel adott helyen a legújabb verdáikban, a lényeg, hogy ott legyenek, és minél látványosabb és egzotikusabb körülmények között kerülhessen sor a franchise lényegét alkotó, számos komplex vizuális trükk és komoly kaszkadőrmunka segítségével felvett akciójelenetekre. Tény, hogy IMAX-ben nézve valóban szinte az akció részeseinek érezhetjük magunkat, amit természetesen a tisztességesen dübörgő hangeffektek is elősegítenek.
Habár a Halálos iramban sorozat esetében távolról sem beszélhetünk alacsony költségvetésről, mégis az exploitation filmekre jellemző módon több, Stathamhez hasonló, nem feltétlenül az Oscar-díjas alakításairól elhíresült színész is teret kapott a tündöklésre – Dwayne Johnson a gépágyúval például instant klasszikus (még akkor is, ha csak a B kategóriában), és többek között a veterán akcióhős Kurt Russell is a csapatot támogatja. Az akciók feszültségének és a komolykodásra hajlamos hangulat oldását elősegítendő, időről-időre elsütött poénok és egysorosok a maguk puritán módján célt érnek, már csak azért is, mert tökéletesen passzolnak a jobbára faék egyszerűségű karakterekhez, akik elsütik őket.
Mint azt bizonyára sokan tudják, a 7. rész különleges apropóját Paul Walker a forgatás ideje alatt váratlanul bekövetkezett halála adja (a készítők és a színésztársak neki dedikálták a filmet). Az emiatt kényszerből eszközölt forgatókönyv-átírásoknak köszönhetően Briantől a film végén hosszasan búcsúzkodunk Dom monológján keresztül, igyekezvén méltó emléket állítani jó barátjának, ami a kicsit hosszúra nyúlt és érzelgős képsorok, illetve narráció ellenére lényegében sikerül is neki. Walkert számos jelenetben számítógépes és egyéb trükkökkel helyettesítették, ami egyáltalán nem feltűnő, mint ahogy a vizuális és technikai megvalósítás minőségére általában véve sem panaszkodhatunk.
A Halálos iramban-filmek sohasem a bonyolult történetükről vagy a realizmusra hajló cselekményükről voltak híresek, amivel alighanem a legtöbb néző tisztában van, aki beül a széria hetedik epizódjára. A minden eddiginél látványosabb és hihetetlenebb akciójelenetekkel teletűzdelt Halálos iramban 7. bizonyos szempontból nevezhető a franchise méltó megkoronázásának, s még ha nem is ért véget – amíg anyagilag sikeres lesz, a Universal aligha áll el a folytatás lehetőségétől -, a filmes és földi pályafutását egyaránt befejező Paul Walker búcsújával mindenképpen egyfajta csúcspontnak tekinthető.