Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nagyjából egy hete számoltunk be nektek arról, hogy valami titokzatos újdonsággal készül a OnePlus, ám az akkor kiszivárogtatott képek nem sokat árultak el a projekt mivoltáról. Ezért is lehetett az, hogy a közösség több opciót is felvetett, melyek között a játékkonzol és az akkor még kicsit extrém opciónak tűnő drón is szerepelt. Nemrég azonban a vállalat vezetője, Carl Pei tett közzé egy képet, mely már egészen pontosan utal arra, hogy mivel is lesz dolgunk.
A képen ugyanis ott díszeleg a Drone DR-1 felirat, melyből arra lehet következtetni, hogy valóban egy drónt fejlesztenek. A hivatalos leleplezésre áprilisig kell várnunk, mi pedig csak remélni tudjuk, hogy ezen a területen is olyasmivel állnak elő, mint az okostelefonok piacán.
totyak
10 éve, 9 hónapja és 3 heteÉs ilyet bárki vehet majd? De amúgy mire is lesz ez jó?
marduk
10 éve, 9 hónapja és 3 heteBombákat ledobni helyekre. 😄 Csak viccelek, egy ilyet sok mindenre lehet használni.
rdave
10 éve, 9 hónapja és 3 heteAz ilyenekre általában kamerát nyomnak és repkednek vele. Pl légi felvételeket szoktak ilyenekkel is csinálni, de volt aki csajokat kukkolta vele, ahogy fent napoznak félmeztelenül a tetőn. 😄 Konkrétan ezt mire akarják azt nem tudom, de sok opció nincs. Viszont tuti bárki vehet majd, drónok most is kaphatók még nálunk is. Kis vackoktól a komoly darabokig.
warriorautobot
10 éve, 9 hónapja és 3 heteÉn egyszer beruháznék egyre csak úgy poénból. 😄
Basztatnám a szomszédokat vagy a macskáinkat. 😄
totyak
10 éve, 9 hónapja és 3 heteMost hogy mondod, a múltkor láttam egyet kiállítva a MM-ban, de nem figyeltem, hogy megvehető e. Igazából kamerázni, kukkolni szerintem egy modell helikopter is megteszi. Nem tudom egy ilyen drón mennyibe kerülhet, mert a modell kopterek annyira nem olcsók. Meg ez lehet csendesebb is.
marduk
10 éve, 9 hónapja és 3 heteA modell helikopterrel nehéz manőverezni. Mondjuk ja, ez is használható olyan dolgokra, mint a drón.
rdave
10 éve, 9 hónapja és 3 heteSzerintem ezek jobban tartják magukat, mégiscsak 4 propelleresek általában, szóval kamerázni szerintem jobbak, bár a drón tág fogalom. A katonaságnál másféle drónok vannak. 😄
willthawheel
10 éve, 9 hónapja és 3 heteÍgy van, egy drón 4 propellerrel stabilabban repül.. Nekem már 2 helikopterem is veszett oda, mert lényegében alkalmatlan volt a repülésre egy nyamvadt kis propellerrel..😄
enceladus
10 éve, 9 hónapja és 3 hete3 nap és április 😄