Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az olcsó táblagépek mezőnyében mostanság a Windows-t futtató gépeket szokás emlegetni, hamarosan azonban egy komoly válasz érkezhet az androidos mezőnyből, az újdonság pedig ígéretesnek tűnik. A jó néhány korábbi Google alkalmazottat is felvonultató Jide ugyanis nemrég jelentette be, hogy Jide Ultra Remix néven hamarosan megpróbálják a közösségi finanszírozásnak köszönhetően elkészíteni új táblagépüket, melyet állítólag már 40 dollártól (11 200 Ft) meg lehet majd vásárolni. Persze ez az opció vélhetően azok számára lesz elérhető, akik a március 25-én indításra kerülő kampány első támogatói között lesznek, de ettől függetlenül a végső ár sem lehet túl magas.
Maga a táblagép egyébként 11.6 hüvelykes Full HD kijelzővel érkezik, amihez az Android alapokra építkező Remix OS remek társ, hiszen kifejezetten arra lett megtervezve, hogy ekkora képernyőn optimálisan fussanak az alkalmazások és lehessen a géppel dolgozni is. A rendszert egy NVIDIA Tegra 4-es chip és 2GB memória hajtja, ami a mai napig erős párosnak számít, pláne ilyen ár mellett. További érdekesség, hogy minden táblagép mellé jár egy billentyűzet is, az akkumulátor pedig 8,100mAh-es, ami szintén impozáns.
willthawheel
10 éve, 10 hónapja és 2 napjaJó ez, hogy olcsóbb, lehet többen veszik így..
kpal
10 éve, 10 hónapja és 2 napjaMég jobban hiszek egy Win többletben 40-50e Ft körül.
ronalddo
10 éve, 10 hónapja és 2 napjaEz nekem gyanúsan olcsó de bár igaz lenne! 🙂
kylx
10 éve, 10 hónapja és 2 napjaha ez igaz, kettöt is veszek XD
totyak
10 éve, 10 hónapja és 2 napjaA hardver szerintem már elegendő, hogy normálisan fusson rajta a droid. Főleg, hogy valami átalakított változat lesz rajta, talán optimalizálták kicsit a készülékhez. Az ára iszonyat jó, bár nyilván nálunk duplája lesz kb., de még úgy is simán megéri. Most a legolcsóbb droid tabok 14-15 ezerbe kerülnek, de azok meg sem közelítik ezt a szintet. Az más kérdés, hogy 20 körül tényleg kapni lehet már Win tabot is. Egy összehasonlítás jó lenne ezzel összemérve. A Win szimpatikusabb, de a droid meg sokkal nyitottabb rendszer.
enceladus
10 éve, 10 hónapja és 2 napjaBiztosan lesz valami huncutság