Az ifjabbik Conlon ugyanis bármennyire is szeretné a normális emberek idilli életét élni (család, kutya gyerekek), nem éppen a legjobb társaságban dolgozik meg a betevő falatért. Az egyik éjszakai taxizgatás során Mike gyilkosság szemtanúja lesz, minek következményeként a drogdíler Danny Maguire (Boyd Holbrook) – akit egyébként Flash-ekben látható Balaar szinkronizált – el akarja tenni láb alól. A dolog azonban máshogy alakul, a díler esik áldozatául Jimmy fegyverének.

A baj csak az, hogy a megboldogult drogterjesztő Jimmy főnökének és egyben egyetlen barátjának, Shawn Maguire-nek (Ed Harris) a fia, amiért a kegyetlen maffiafőnök azonnal vérdíjat tűz ki az egykori cimbora és fiának fejére. Ha mindez még nem lenne elég, az egész New York-i rendőrség is rájuk akaszkodik és ezzel megindul az Éjszakai hajsza.

Liam Neeson nemigen tud hibázni, ha szerepről van szó, bár az is igaz hogy Qui-Gon Jinn óta szinte kizárólag stukkerral a kezében hadonászik, de tény hogy mindez semmit nem von le színészi képességeiből. Az Éjszakai hajsza pergősen indul majd kicsit leül, aztán újra felpörög, de Neeson folyamatosan fenntartja a figyelmet, a rendező Jaume Collet-Serra pedig erősen tartja a gyeplőt, nem engedi unalomba fulladni a történetet.
Bár vannak klisék, már többször látott jelenetek, mégsem fordul át sehol a film ismétléssé. Az egyik jelenetben, amikor az üldöző és az üldözött találkozik, Serra a Szemtől szemben ikonikus kávézós jelenetét idézi meg, amelyben először kerül egymással szembe Robert DeNiro és Al Pacino. Bár ezzel nem teremt a rendező filmtörténeti mérföldkövet, hiszen az említett film ezt már megtette, azonban olyan erős pillanatként kerül be a filmbe, amit kevés akciómozinál jegyzünk meg.

Neeson és Harris nagyszerűen fest együtt a vásznon, tökéletes ellenfelei egymásnak és ettől kap a film egy karakterisztikát, amit végig meg is tart. Bár ahogy említettem, van üresjárat, de ez nem olyan mértékű hogy lapos hangulatba menjünk át, a kellő pillanatban Serra visszarántja a figyelmünket a vászonra. A két címszereplő mellett feltűnnek még jól ismert nevek a filmben, egy cameo erejéig felbukkan Nick Nolte, aki pontosan úgy néz ki, ahogy az egyik rendőrségi fotón, ami fellelhető mindenféle megosztókon, de Harding felügyelő szerepében Vincent D’Onofrio is végigkísér minket a történeten.
Utóbbi egyébként talán az egyetlen rendőr New Yorkban akit nem pénzel a maffia és aki valóban nyomoz a bűnesetek után, így nem csoda hogy tipikus magyar rendőr módjára bevesz minden maszlagot amit a szája szélére kennek a bűnszervezetek, nyeli a csalisztorit mint kacsa a nokedlit és emiatt pont azt nem üldözi akit kéne. Persze előbb-utóbb (nagyon utóbb) ráeszmél a valóságra, de addigra pár hullát még legyártanak futószalagon a srácok.

A képi világ nem igazán hagy kívánnivalót maga után, lövöldözések, üldözéses jelenetek, robbanások vannak dögivel, panasz nem lehet a megvalósításra sem. A kameramozgás szerencsére nem a rángatózó féle, így a jelenetek nem követhetetlenek, bár néhol azért kezd pár pillanatra átmenni ebbe a típusba az operatőr, de szerencsére valaki még időben lefogja a kezét. A hangok, kísérőzenék a helyükön vannak, megfelelő atmoszférát adva a történetnek.
Az Éjszakai hajsza vérbeli akciómozi, ami ötvözi a már-már retro hangulatú 80-as, 90-es évek filmjeit a modern lendületű alkotásokkal, mindezt olyan módon teszi, hogy a néző egész jól szórakozik, fel sem tűnik a közel két órás vetítési idő.