Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Jó néhány napja már zajlik a San Fransiscoban tartott GDC 2015 játékfejlesztői konferencia, melyen a Sony igen nagy létszámmal és elég sok fontos újdonsággal képviselteti magát, nemrég kiadott közleményükből pedig megtudtuk, hogy pontosan hogy is áll a PlayStation 4-hez szánt VR headsetjük. A Project Morpheus köszöni szépen jól van, a fejlesztők pedig szorgosan dolgoznak a végleges verzió elkészítésén, addig azonban egy újabb prototípust mutattak be, ami a tavalyi első tervekhez képest már elég nagy előrelépés. Persze ettől még nem érkezik korábban a japánok VR megoldása, hiszen továbbra is 2016 a kitűzött dátum.
A fSony kiemelte, hogy az új prototípus még kényelmesebb és felhasználóbarátabb lett, ami nagyon fontos egy ilyen eszköz esetében. A fejlesztők is új lehetőségekhez jutottak, hiszen az újdonságnak köszönhetően Morpheus tartalmakat készíthetnek majd a PS4-re, illetve a szoftveres környezet lehetővé teszi, hogy a 60 fps-ben érkező képeket 120 fps-re konvertáljuk fel.
willthawheel
10 éve, 10 hónapja és 2 heteHa PS4, akkor ezt nem kell félteni, erre lesznek jó címek..
kylx
10 éve, 10 hónapja és 2 hetecsak legyen már végre valami…
totyak
10 éve, 10 hónapja és 2 heteOne megint lemaradásban lesz, Micro-nak is lépnie kell valamit virtuális valóság téren. Lehet náluk is készül valami, csak nem nagyon mutogatják.
rdave
10 éve, 10 hónapja és 2 heteŐk most HoloLens-t készítenek, azt játékokkal összekapcsolni durva lenne, kíváncsi lennék rá. 🙂
skywaker99
10 éve, 10 hónapja és 2 heteNem tudom ki néz anime.-t de van egy olyan anime hogy „Sword Art Online” arról szól hogy 2020 piacra dobnak egy olyan készüléket ami olyan mint egy baseball sisak.De mit is tud? Olyan mintha mi játszanánk, mi irányítjuk a karaktereinket.Egy virtuális valóság? Nagyon fejlődik a technika ilyen téren. 🙂
kpal
10 éve, 10 hónapja és 2 hetePs4 tarol 🙂