Így tettek a Kickstarter oldalán támogatókat kereső ZRRO fejlesztői is, hiszen a csomagban található ZRRO BOX egy egyszerű androidos konzol, mely 2GB memóriát, négymagos processzort és 16GB tárhelyet kínál. A kontrollerként funkcionáló ZRRO Pad már egy igazán különleges darab, hiszen az eszköz egyrészt normál érintőképernyőként funkcionál, másfelől pedig képes úgy is érzékelni ujjainkat, hogy azok még nem érnek hozzá, illetve azt is jelzi, hogy milyen távol vannak a kontrollertől.
Az ígéretek szerint az új fejlesztés még jobb játékélményt kínál majd, a kampányból ez azonban egyelőre még nem derült ki. A projekt még 40 napig várja a támogatókat, a 200 ezer dolláros projektösszeg jelenleg közel a felét gyűjtötte össze, így nagy az esély arra, hogy végül megalkotják a termékeket.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Android rendszer fejlődésével párhuzamosan egyre komolyabb játékokat kapunk táblagépeinkre és okostelefonjainkra, egy ideje pedig már néhány olyan címet is letölthetünk a Google Play áruházból, melyet akár egy televízión is sokan játszanának. Főként erre a feladatra alakult meg az androidos konzolok piaca, amik általában egy erősebb okostelefon, vagy táblagép belsejét rejtik egy konzolos csomagban, megjelenítőként pedig a televíziónkat használhatjuk. Az utóbbi egy-két évben úgy kiszélesült ez a piac, hogy néhányan már egészen egyedi megoldásokkal kívánják megkülönböztetni saját fejlesztésüket.
totyak
10 éve, 11 hónapja és 2 napjaTelefonon is vacak játszani, akkor ez a kontroller miért lesz olyan jó?
warriorautobot
10 éve, 11 hónapja és 2 napjaÉrdekes… bár az Ouya se lett valami jó.
Majd kiderül milyen lesz vagy egyáltalán kész lesz-e.
wegh
10 éve, 11 hónapja és 2 napjaAki játszani akar, az úgyis „normális” platformon teszi majd azt. Szerintem senki nem akar Flappy Bird-öt játszani Full HD-ben a tv-n.
willthawheel
10 éve, 11 hónapja és 2 napjaNem nagy innováció, nem várok sokat tőle…
kpal
10 éve, 11 hónapja és 2 napjaÉs milyen késés lesz az érzékelésben 😄