Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Microsoft-ról mindig is úgy tartották, hogy szoftverben erős, ami nem véletlen, hiszen Redmondban valóban a szoftvereknek köszönhetik a virágzást, a hardvergyártás terén pedig még bőven van mit fejlődniük, de a jó irány felép mutató apró jeleket már ezen a téren is észre lehet venni. A vállalat nevét emlegetve legtöbbeknek a Windows juthat eszébe, utána pedig a szoftvereknél maradva az Office lehet a befutó, mely évek óta egy rendkívül hasznos csomag. Az irodai és nagyvállalati használat mellett már az átlagemberek is egyre többször használják a szoftvercsomag bizonyos programjait, melyek közül talán a Word és a Powerpoint a legnépszerűbb.
Az Office háza táján mostanság az iOS-re optimalizált, illetve a felhő-alapú megoldásokról lehetett hallani, míg a normál verzió kicsit háttérbe szorult. Ez nem lesz sokáig így, hiszen az Office 2016 névre hallgató friss szoftvercsomag az év második felében piacra kerül, méghozzá átdolgozott kezelőfelülettel és számos újdonsággal. Pontosabb részletek még nincsenek, de nagy valószínűséggel a Windows 10 mellett érkeznek majd az új szoftverek.
totyak
10 éve, 11 hónapja és 3 heteÉn még mindig a 2003-t használom és tökéletesen megfelel mindenre.
imperator
10 éve, 11 hónapja és 3 heteNekem jó a Libre office is, sokkal olcsóbb, valamint nincs olyan idióta menüje, mint a 2007-es MS office-októl kezdve van.
bvektor
10 éve, 11 hónapja és 3 hete2013ast használok és meg vagyok vele elégedve. Azon, hogy milyen olcsóbb megoldások vannak hála az égnek nem kellett gondolkodnom az ingyenes diák licence miatt 😄 Remélem a 16ost is megkapjuk ingyen 😄