A Rockstar nevét sokan kötik össze rögtön a GTA sorozattal, de jó néhány másik sikeres játékot is fejlesztettek már ők, melyek közül a Bully például igazán egyedi lett. Wesley Arthur, a játék egyik nagy rajongója úgy gondolta, hogy eljárt már az idő a játék grafikája felett, így átültette egy Unreal 4-re alapozott világba az alkotást, mely így még mindig jól fogyó cím lehetne. A motorozás szerelmesei nem igazán vannak elárasztva remek játékokkal, így egy Ride-hoz hasonló ígéretes játék szintén jól fogyó címnek ígérkezik. A korábbi és mostani generációs PS-Xbox konzolokra, valamint PC-re érkező játék több mint 100 típust kínál, a száguldás pedig márciusban kezdődik.
A száguldásnál maradva nem mehetünk el az Xbox One tulajdonosok számára a hét egyik legfontosabb híre mellett sem, hiszen már javában készül a Forca Motorsport 6. Az alkotásról bőséges információ még nem áll rendelkezésünkre, az első működő játékra pedig az E3-ig kell várni. A Total War: Attila-ra ilyen sokat már nem kell várni, hiszen február közepén már érkezik a játék, addig pedig újabb kedvcsináló videót ajánlanánk a figyelmetekbe. Az Assassin’s Creed: Unity megvásárlásához lehet, hogy kicsit több noszogatás kell, hiszen igencsak negatív vélemények érkeztek a játékról. A pocsék kezdés az oka annak is, hogy a korábban fizetősre tervezett Dead Kings DLC ingyen érkezett meg, ezt pedig a vásárlóknak egyfajta kárpótlásként kell értelmezniük.
A Far Cry 4 jól sikerült, így nem csoda, hogy a héten érkezett Escape from Durgesh Prison DLC 10 dollárba kerül. Ettől függetlenül újabb izgalmak várnak majd ránk a játékban, ráadásul az új tartalmakat szintén együtt pörgethetjük barátainkkal. A Turtle Rock Studios műhelyében készülő Evolve-ra még várni kell, de a héten számos friss információ érkezett az alkotásról, melyekkel nem árt tisztában lenni. Az információáradat mellett a játék gépigényét is megkaptuk, mely egyébként kifejezetten barátságosra sikeredett. A Visceral Games szintén úgy döntött, hogy az elmúlt hetet választja információnak közlésére, így a Battlefield Hardline második bétájával kapcsolatos tudnivalókat néhány napja közölték. A legfontosabb információ, vagyis a béta időpontja sajnos még mindig titok, de legalább megtudtuk, hogy új pályák és játékmódok is várnak majd ránk.
A Sony által dédelgetett H1Z1 kapcsán is elmondhatjuk azt, hogy nagy izgalmak várnak majd ránk, ezt pedig a héten érkezett négyórás gameplay csomag erősíti meg. Aki a hosszú órák után kedvet érez a játékra, az a Steam Early Access kínálatában már megtalálja. Néhány sorral feljebb említettük a motorosokat, akik viszonylag kevés alkotás közül választhatnak, ez pedig igaz a zeneőrültekre is. Eddig a Guitar Hero és a Rock Band sorozat ért el nagy sikereket, utóbbi pedig lehet hogy megkapja a sokak által várt folytatást. Hivatalos megerősítés még nincs, de a Harmonix csapata által tulajdonolt Twitter-fiók erre utaló kérdéseket tett fel a követők számára. Az űrcsatákra épülő RTS műfaj kevés igazán sikeres játékot tud felmutatni, a rajongók azonban a héten jó hírrel lettek gazdagabbak. A Focus Home Interactive ugyanis bejelentette, hogy készülőben van a Battlefleet Gothic: Armada videojáték változata, mely ráadásul Unreal Engine 4-re épül majd. Azt még nem tudni, hogy mikor érkezik a játék, de a Battlefleet Gothic rajongóknak ez most csak mellékes kell hogy legyen.
A Dragon Age: Inquisition kapcsán cseppet sem mellékesek a sárkányok, amit a fejlestők is nagyon jól tudnak. Nemrég megosztották velünk, hogy hány sárkányt öltek meg a játékosok, az elhullott sárkányok száma pedig igen nagy, hiszen meghaladta a 2.6 milliót. Persze ez annyira nem fontos adat, de mindenképpen kellően érdekes ahhoz, hogy megosszák velünk a fejlesztők, illetve a játék népszerűségét is jól mutatja. A The Witcher 3: Wild Hunt-ban is bőven lesz okunk öldösni, de amíg nem jelenik meg a játék, addig be kell érnünk a szinte hetente érkező kedvcsináló videókkal. Mozgókép ezen a héten is érkezett, méghozzá ezúttal rajzfilmes megformálásban, mely legalább olyan hangulatos, mint az előző hetek videói.
A videóknál maradva mindenképpen érdemes megemlíteni a hátborzongató The Order: 1886 előzetest, mely a műfaj kedvelőit nagy valószínűséggel meg is győzte a PlayStation 4-exkluzív cím megvásárlásáról. A mozgóképes rovatunkat folytatva az óriási sikereket elérő Call of Duty: Advanced Warfare új kiegészítőjének, a Havoc DLC-nek kedvcsinálóját osztanánk meg veletek. Lesznek új pályák és felszerelések, az egy hónapos előny pedig ezúttal is az Xbox tulajdonosoknál van. A Dying Light megjelenése már nap néhány napra van tőlünk, nemrég pedig egy élőszereplős mozgókép érkezett, melyet minden zombis rajongónak ajánlunk megtekintésre. Legvégül pedig Nosgoth nyílt bétájára hívnánk fel a figyelmetek, hiszen egy igen érdekes alkotásról van szó, melynél érdemes lehet kihasználni a nyílt béta lehetőségét.
Összefoglalónk végéhez közeledve a blogszektort tekintjük át, elsőként pedig a hivatalos bejegyzésekből szemezgetünk. A Cooler Master nemrég egy új sorozatba kezdett, elsőként pedig a Silencio családot mutatták be nektek, melyek a csendes rendszerekre vágyóknak lehetnek jó megoldások.
Pendrivedealer ezen a héten is hozott nektek friss bejegyzéseket, bár a két blogja valószínűleg más-más felhasználói körben lesz népszerű. A Crazy Lee bemutatója a mobilos játékosokat, míg a nagy Step Up összevetés a filmeseket szólíthatja meg. SZNORBI is a héten mutatkozott be, méghozzá az Xbox 360-as kollekciójával, melyben jó néhány ismerős darabbal találkozhattok ti is.
A hét blogja díjat pedig ezúttal rDAVE érdemelte ki nálunk, méghozzá az Open source Age of Empires: 0 A.D. névre keresztelt bejegyzésével. Nem ragozta túl a dolgot, egy igen jó irányba haladó és ingyenes játékot hozott el nekünk, melyet sokan még nem ismertek, pedig olyan klasszikus világát hozza el nekünk, mint az Age of Empires.
totyak
10 éve, 12 hónapja és 3 napjaA hét híre nálam a Rockstar szarkavarása volt. Várok tovább türelemmel.
wegh
10 éve, 12 hónapja és 3 napjaGrat Dave! Egy újabb hét eltelt és még közelebb került a GTA V PC-s megjelenése… vagy várjunk csak, mégse? 😄
bvektor
10 éve, 12 hónapja és 3 napjaJó kis hét volt ez is, bár a GTA V csúsztatásnak sokan nem örültek (én sem).
//Az első linknél petinek nagyon nVidiara állt a keze, és GTA V helyett GTX V-t írt 😄
kpal
10 éve, 12 hónapja és 3 napjaGrat Dave ! 🙂
Lehet Roclstar összejátszik a havazással mindkettő később lesz XD
yanez
10 éve, 12 hónapja és 3 napjaGratula rDave! GTA V? De rég volt már! 😄
marco
10 éve, 12 hónapja és 2 napjaKis gonosz! 😄