Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Razer mostanság igen aktív volt a gamer perifériáktól elvonatkoztatott területeken is, így szinte borítékolható volt, hogy az egyre felkapottabb virtuális valóság mezejére is belépnek, ezt pedig meg is tették, ráadásul egy igen nagy projekt keretében. A vállalat ugyanis több társával együtt összeállt és kifejlesztett egy nyílt forrású virtuális valóság ökoszisztémát, melynek fő célja a VR játékélmény növelése. Az OSVR Hacker Dev Kit névre keresztelt csomag nyártól lesz elérhető, méghozzá 200 dolláros (54 000 Ft) áron.
Nagyon fontos megemlíteni, hogy az említett technológia támogatja a Unity 3D és az Unreal 4 videójáték-motorokat is, az eszközök terén pedig a leghíresebb VR megoldás, vagyis az Oculus DK 2 headset is támogatott. Az OSVR tehát egy igazán széleskörű nyílt platform, mely lehetővé teszi, hogy különféle csapatok saját alkalmazásokat és hardvereket tervezzenek és építsenek bármilyen operációs rendszerre, beleértve a Windows, Android, és Linux rendszereket is.
mordorer
11 éve, 1 hete és 3 napjaWoW! 😮 Ez nagyon komoly és végre elérhető áron van!
kpal
11 éve, 1 hete és 3 napjaEgyre elérhetőbb lesz .
kylx
11 éve, 1 hete és 3 napjannna, végre, egy hír a fejlődésről, nemcsak „jön, valamikor, talán.”
neurotic
11 éve, 1 hete és 3 napjaEz én is néztem, elég érdekes projekt. Ráadásul nem csak a szoftveres része nyílt forrású, de az eszköz felépítése is az. Lényegében ha van otthon 3d printered a műanyag alkatrészeket kinyomtathatod a többihez meg megvan a leírás. Érdekes egy projekt.
Persze a Razer tuti fog gyártani hozzá pöpec kis hardvert 😉