Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Meglepő bejelentéssel állt elő a Coffe Stain Studios csapata, akik megerősítették, hogy napokon belül közöttünk lesz a Goat Simulator következő javítása, ami egy egyszerű patch helyett inkább egy komolyabb ingyenes kiegészítőnek ígérkezik. A bővítmény ugyanis a hibajavítások mellett tulajdonképpen arra hivatott, hogy MMO-vá tegye a kecskeszimulátor éleményét, így a WoW paródiájaként egy hozzá hasonló játékmenetet tesz elérhetővé a rajongók számára, méghozzá olyan kasztokkal, mint a tank, a rogue, a hunter, a magician vagy a microwave. Igen, microwave.
A Goat Simulator kérdéses frissítése – ami az alábbiakban mozgásban is megmutatkozik – november 20-án kerülhet majd fel a Steam kínálatába, méghozzá teljesen ingyenes formában.
kpal
11 éve, 2 hónapja és 40 percepient agy szüleménye mikre képes 😄 Xd
juhaszandor
11 éve, 2 hónapja és 35 perceNa én ezt tuti leszedem majd, ha kijött. Megvan már pár hónapja a játék, még nem néztem bele, de most már muszáj lesz 😄
bvektor
11 éve, 1 hónapja és 4 heteAz alapjáték is elég elmebeteg, de erre rátettek még egy lapáttal. Ez is bizonyítja, hogy nem kell egy játéknak a szokott értelemben jónak lennie, megalkottak egy elmebeteg játékot aminek feature-e a rengeteg bug és glitch és sikert arattak vele.
totyak
11 éve, 1 hónapja és 4 heteAhhoz képest, hogy nem is játéknak készült, sikeresek lettek vele. Ingyen meg simán jó ez, örülni kell. Bár az alapjáték szerintem maximum 1-2 óra szórakozást nyújt, ezzel lehet kitolódnak a határok.