Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Sokat kellett, és úgy tűnik, hogy még kell is várnunk arra, hogy elinduljanak végre a Planetside 2 PS4-es béta tesztjei, azonban úgy tűnik, hogy erre végül még az idén biztosan sor kerülhet majd. Mindezt Matt Higby, a játék kreatív igazgatója erősítette meg a rajongók számára, aki közelebbi időpontot még nem tudott mondani nekünk a béta indulásával kapcsolatban, csak azt, hogy még 2014-ben megjelenhet majd.
Higby kiemelte továbbá, hogy nem csak egy egyszerű portot kapnak majd a PS4-es változat képében a rajongók, noha leginkább a PC-s verzión alapul majd ez az átirat, így lesznek benne például mikrotranzakciók, a grafika terén pedig az 1080p-t és a 60fps-t szeretnék feltétlen elérni.
juhaszandor
11 éve, 2 hónapja és 20 órájaVan hat hét ebből az évből. Annyira már nem kell sokat tippelgetni az időponttal, hogy ha kijelentik, hogy még idén érkezik a béta 😄
golem
11 éve, 2 hónapja és 18 órájaSzuper! 🙂 PC-n sokat toltam egy időben.
mordorer
11 éve, 2 hónapja és 9 órájaNagyon kíváncsian várom! Főleg arra hogy a PC-hez képest mennyiben lesz más…