Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Bethesda Softworks The Evil Within túlélő horror játéka október 14-én, több mint három hete jelent meg, és már az első héten megközelítette az egymilliós álomhatárt, ebből is a legtöbbet a Sony konzoljára adták el. Az eddig eladott 818 816 darab példány több mint 50%-át, azaz 426 388 darabot PlayStation 4-en értékesítették, ez azt is jelenti, hogy csak ezen a platformon több fogyott, mint az összes többin együttvéve.
Másodikként az Xbox One 143 845 db-bal, utána a PlayStation 3 126 169-cel, majd az Xbox 360 77 840-nel, és mindössze 44 573 példány kelt el PC-re. Területi megoszlás szerint Európában és az USA-ban hasonló, nagyjából 300 000-et adtak el belőle. Kérdés, hogy a nem olyan jó kritikák mellett hogy fog teljesíteni a kasszáknál?
juhaszandor
11 éve, 2 hónapja és 1 hetePc-sek majd fogynak, ha lesz leárazás. 😄 Addig nem nagyon szoktak 😄
rdave
11 éve, 2 hónapja és 1 heteAz One egy cseppet le van maradva, last-genekkel harcol. 😄 Az azért cink.
PC-n úgy van ahogy juhaszandor mondja, a türelmes kiadók platformja. 😄
vape
11 éve, 2 hónapja és 1 heteUhhhh azért az nagyon durva differencia!😮 PC hogy lehet ilyen kevés amúgy?😮
yanez
11 éve, 2 hónapja és 1 heteÚgy, hogy a többség letorrentezte.
totyak
11 éve, 2 hónapja és 1 hetePc-n nem valami acélos az eladás. Mondjuk eléggé rétegjáték, meg nem is lett annyira meggyőző.
rasztabob
11 éve, 2 hónapja és 1 heteÉn 360-ra vettem meg…