Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egy évvel ezelőtt jelent meg a Battlefield 4 az EA gondozásában, és bár a cég marketingesei mindent megtettek, a játékból hatalmas bukás lett, ezért két részvényes beperelte a céget, jelenleg az EA áll nyerésre a pereskedésben, viszont még koránt sincs vége. A felperesek (Ryan Kelly és Loius Mastro) szerint az EA valótlant állított a Battlefield 4 kapcsán még a megjelenése előtt, így bevásárolták magukat a cégbe. Mikor kiderült, mekkora bukás lett belőle, perelték a céget.
A bíróság hétfői ítélete szerint az EA nem követett el jogsértést, szerintük optimisták voltak, amikor a lehetséges eladásokról beszéltek, továbbá a 8 állítás közül 5 akkor hangzott el, mikor Kelly és Mastro már bent voltak a cégben. Ezzel persze nincs vége, a felpereseknek november elejéig van idejük, hogy olyan részvényeseket találjanak, akik igazolni tudják állításukat.
rdave
11 éve, 2 hónapja és 3 heteOtt a bevezetésből véletlen nem maradt ki az egyik alany? Mert ez így úgy hangzik, mintha az EA és a saját marketing részlege pereskedne egymás ellen. 😄
voland
11 éve, 2 hónapja és 3 heteDe, igen. Köszi, javítottam.
totyak
11 éve, 2 hónapja és 3 heteTalán mérlegelni kellett volna, mielőtt pénzt fektetnek valamibe és nem vakon bedőlni légből kapott ígéreteknek. Amúgy is, ami nincs lepapírozva, az nincs is. Ígéretek alapján perelni, nevetséges. Bezzeg, ha bejött volna az üzlet, vigyorogva tapsikolnának. Nem bírom az olyan embereket, akik nem bírnak veszteni. Az ilyen ne üzleteljen.
kpal
11 éve, 2 hónapja és 3 heteVan ilyen nem kell inni előre a medve bőrére .