Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A redmondi óriás kapcsán már több hónapja felmerültek azon pletykák, hogy készülőben van a saját okosórájuk, ám azóta semmilyen friss információ nem törte meg a csendet. Nemrég újabb pletykák kezdtek szállingózni, melyek szerint még az ünnepi szezon előtt bemutatkozhat a Microsoft okosórája. A titoktartás a jelek szerint elég jól megy, hiszen szinte semmit sem tudunk az eszközről, ráadásul a piac is megosztó véleményen van.
A vállalatnak sokak szerint két lehetősége van. Az egyik szerint hamarosan bemutatnak egy okosórát, mely iOS, Android és Windows Phone rendszerekkel is képes együttműködni, a másik verzió pedig az, hogy megvárják 2015 végét, amíg kijön a Windows 10, melyet felpakolnak az okosórára is, így pedig az Apple útját járva egy komplett rendszert kínálnak majd a vásárlóknak. Az is lehet, hogy mindkét verzió megvalósul és a közelgő óra csak a jövőre érkező komolyabb megoldás előfutára lesz.
juhaszandor
11 éve, 2 hónapja és 4 heteSzerintem az előbbit nem lépik meg és kizárólag windows-os óra lesz.
kpal
11 éve, 2 hónapja és 4 heteNa ez kéne ! 😉
totyak
11 éve, 2 hónapja és 4 heteCsak ne az legyen, mint anno a win phone-nál, hogy kiadnak egy kvázi teszt sorozatot, mint a win phone 7-et, aztán kicsivel később jött a sokkal jobb, sokkal okosabb win phone 8 sorozat, a 7-eseknek meg valami alamizsna frissítést adtak, ami kb. alig adott plusz tartalmat.