Másik elsőségre esélyes alkotásunk a Far Cry 4 volt, de megígértük neki, hogy majd a megjelenése hetében kap fix elsőséget. Ezt vita nélkül el is fogadta a sokak által várt játék, de természetesen nem mehetünk el a héten érkezett tartalmak mellett, hiszen az a bizonyos november 21 már nincs is olyan messze. Aki néhány percnél többet szeretne a játékba belelátni, annak ajánljuk a héten érkezett egyórás gameplay gyűjteményt, mely a PlayStation 4-es verzióból került rögzítésre. A konzolok kapcsán megemlítenénk még azt is, hogy a PlayStation 4 mellett az Xbox One is elmondhatja majd magáról, hogy 1080p-ben tudja futtatni a játékot. Ez sokaknak remek hír, hiszen az utóbbi napokban jó néhány egyéb neves alkotásról kiderült, hogy ezt nem mondhatja el magáról. Kyrat Edition névre hallgató gyűjtői kiadás sem érkezik másból, csak a Far Cry 4-ből, ennek kapcsán pedig a héten beleshettünk a tartalmába.
A jó hírek után csúsztassunk be egy szomorú hírt. Sajnos nemrég derült ki, hogy csak jövőre kapjuk meg a Project Cars-t. További rossz hír, hogy nem egy januári, sőt nem is februári dátumról van szó, de a márciusnál azért megálltak a srácok. Ha pedig már a száguldás került szóba, akkor nem mehetünk el a Codemasters legújabb alkotása mellett sem, mely a 2014-es Forma 1-es szezont hivatott elhozni nekünk. Az F1 2014 a héten jelent meg, ennek kapcsán pedig a hangulatos launch trailerre hívnánk fel a figyelmetek. Mozgókép ezúttal nem, de sima kép bizony érkezett a Borderlands: The Pre-Sequel-hez, mely tulajdonképpen egy idővonal a játékhoz. Az ötletes megoldást nem biztos, hogy minden vásárlási szándékkal rendelkező olvasónknak érdemes megtekinteni, hiszen spoiler-gyanús a dolog.

A Halo fanok is örülhettek a héten, hiszen több hír is érkezett a kultikus sorozat kapcsán. A legfontosabb talán egy újabb Halo játék, a Halo Spartan Strike bejelentése volt, mely kapcsán egy beharangozó előzetes is érkezett. A játék december 14-én jelenik majd meg a Windows-t, illetve Windows Phone rendszereket futtató gépekre. Az Xbox One tulajdonosok a Halo: The Master Chief Collection-t várhatják már nagyon, nekik újabb képekkel kedveskedünk, illetve egy rövidfilmmel

Az új Halo játékok mellett az új Call of Duty is a bizonyára sokakat köt majd le a többjátékos módjaival, melyekben néhány előrendelői bónuszt is megmutathatunk majd a később érkező társaknak. Annyira nem vitték túlzásba az exkluzivitást, de a részletekbe néhány napja mi is beavattunk titeket. A háború kapcsán a Company of Heroes 2 sem maradhat ki, hiszen hamarosan érkezik a Ardennes Assault névre keresztelt kiegészítő, melyhez nemrég kaptunk egy mozgóképet. A Mortal Kombat X-hez pedig ezúttal nem egy mozgókép érkezett, hanem egy kicsit meglepő módon egy képregénysorozatról adhattunk hírt, mely a jövő áprilisban érkező alkotás előzményeit hivatott elmesélni.
Szintén nemrég derült fény a Torchlight és a Diablo alkotóinak új játékára, mely a Rebel Galaxy nevet kapta. Az új cím egy sci-fi RPG lesz, melyben igen sok kaland vár majd ránk. Most egy újabb gameplay blokkot szúrnánk be, melyben ezúttal a Spec Ops The Line-t készítő Yager Development legújabb alkotása, a Dreadnought közel 6 perc hosszú mozgóképével kezdenénk és az Evolve főszerepében felbukkanó Savage Goliath-ról érkező videóval zárnánk. A Minecraft és a mozgóképek kapcsán a játék által inspirált filmről lehet mostanság hallani, bár jó hírek eddig nem igazán érkeztek. A héten talán javult a helyzet, ugyanis még ha csak pletyka szintjén is, de felbukkant az Éjszaka a múzeumban filmek rendezőjének, Shawn Levy-nek a neve, aki esetleg helyes irányba terelheti a produkciót. Ha ez így van, akkor a rendezőnek lehet hogy érdemes lenne bevonni a Colonial Puppet néven ismert Minecraft fanatikust, hiszen aki két évig épít egy hatalmas várost, az bizonyára elkötelezett a játék iránt.
Összefoglalónk végéhez közeledve érdemes megnézni, hogy milyen hivatalos blog érkezett az elmúlt napokban. A Cooler Master bizony írt nektek egy újabb blogot, melyben egy különleges billentyűzetet mutatnak be nektek. A NovaTouch TKL nem kimondottan egy gamer billentyűzet, de megvan a saját varázsa és tudása.
Persze ti is írtatok pár blogot az utóbbi napokban. Skywaker99 például egy elgondolkodtató történetet hozott el nektek, melybe bele lehet merülni az olvasása közben. Régi motorosunk, jezzahun pedig ezúttal az autók világát hozta el nektek, hiszen megosztotta velünk a Forza Horizon 2: Xbox 360 edition-ről alkotott véleményét, mellyel kiérdemelte a hét blogja címet.