Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Néhány éve még a szöveges üzenetek aranykorukat élték, ám az okostelefonok megjelenése után nem sokkal megérkeztek a különféle ingyenes üzenetküldő alkalmazások, melyek drasztikusan csökkentették a naponta elküldött SMS-ek számát. Ettől függetlenül még mindig élő technológiáról van szó, melyet a comiXchat néven elérhető okostelefonos alkalmazás segítségével fel tudunk dobni. Az alkalmazás ingyenesen elérhető a legnagyobb okostelefonos rendszerekre, így iOS, Android és Windows Phone verzió is van belőle.
A program lényegében képregényes környezetbe helyezi a maximum 160 karakter hosszú szöveges üzeneteinket, így azok sokkal egyedibbek lesznek, mit az átlagos üzenetküldő ablakok. A fejlesztők szerint attól sem kell félni, hogy unalmassá válik a dolog, hiszen a program váltogatja a karakterek arckifejezéseit, a kameraállást és más egyéb dolgokat is. Ha pedig úgy érezzük, hogy viccesre sikeredett az üzenetváltás, akkor akár a közösségi platformok egyikén meg is oszthatjuk az egész történetet. A program rendelkezik ingyenes verzióval is, ám cserébe el kell viselnünk a reklámokat.
mnorbi
11 éve, 3 hónapja és 1 heteNem hangzik rosszul, bár a googleplayen eddig 70 értékelés alapján 1,8 🙂
totyak
11 éve, 3 hónapja és 1 heteÉn személy szerint ebben nem sok lehetőséget, vagy érdekességet látok.