Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az okosórák piacára folyamatosan érkeznek az új versenyzők, melyek között a nagy gyártók új modelljei is viszonylag gyakran bukkannak fel, hiszen az Apple és a Motorola kivételével nincs még olyan cég, mely fix álláspontot képviselne ebben a témában. Az LG és a Samsung nagyon hamar megjelentek első okosóráikkal, melyek azóta talán már feledésbe is merültek, hiszen 2-3 másik modellt is megismerhettünk már tőlük. A Google által leleplezett Android Wear kapcsán sokan úgy gondolták, hogy rendeződik a helyzet, azaz az Apple riválisai az okostelefonos piachoz hasonlóan itt is az Android-alapú rendszerrel felszerelve veszik majd fel a harcot.
Ennek ellenére a Samsung háza táján a Tizen OS-re épített okosórák kerültek elő, míg legutóbb az LG villantott. Ebből a villantásból kiderült, hogy a műhelyükben már készülhet az első WebOS-alapú okosóra. A rendszert a HP-tól zsebelte be a gyártó és legutóbb a televízióikban használták fel. Az biztos, hogy a projekt csak 2015-ben lehet végleges, így 2014 helyett egyre inkább úgy tűnik, hogy 2015 lesz az okosórapiac robbanásának éve.
totyak
11 éve, 3 hónapja és 2 heteLehet majd válogatni, csak minek? Semmit nem érnek ezek az órák és a többség még ronda is. Arról nem is beszélve, hogy egy egy komolyabb telefon árába kerülnek.