Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az AMD kapcsán legutóbb az R9 285 került nálunk szóba, mely egy jól eltalált modellnek tűnt a bemutatásakor, az újdonságra reagálva az nVIDIA csökkentette is a GTX 770 áriat, most pedig egyfajta kivárás alakult ki a két gyártó között. Az nVIDIA ugye nemrég leplezte le újdonságait, melyek mellett felmerült a GTX 960-as modell érkezése is. Az AMD kapcsán pedig az R9 285X-re várnak sokan.
Az említett két modell egyértelműen egymás közvetlen riválisa lesz, ezért érthető az AMD kivárása. Az R9 285X pontos specifikációja eddig nem volt ismert, nemrég azonban néhány részletet megismerhettünk. A Tonga XT névre keresztelt megoldásra épülő kártya 384-bites interfésszel ellátott 3GB GDDR5 memóriát kaphat, melyhez egyelőre ismeretlen MHz-ek tartoznak majd. A két kártya nagyjából egyszerre debütálhat remélhetőleg a hónap közepén.
juhaszandor
11 éve, 3 hónapja és 2 heteNa szép, amit ezek csinálnak 😄 Két hasonló kártya, aztán meg csak játszanak az árakkal, nekünk persze jó, ha lemennek az árak :d
miertkellettaregbevezetes
11 éve, 3 hónapja és 2 hetehttp😕/wccftech.com/amd-20nm-r9-390x-feautres-20nm-hbm-9x-faster-than-gddr5/
kpal
11 éve, 3 hónapja és 2 heteHa az egyik kijön akkor a másik ahhoz tudja igazítani a saját termékét..
totyak
11 éve, 3 hónapja és 2 heteNem értem ezt a 3Gb-ot. Akkor már miért nem 4?
ravor
11 éve, 3 hónapja és 2 heteKell😄
tuttu13
11 éve, 3 hónapja és 2 heteHát igen. Olvastam már, de jó látni, hogy más is. Ezzel majd odaver az AMD!
Akkor majd a „gyengébb” kártyák is ezzel a technológiával készülnek és olcsón nagyon jót vehetünk.