Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Jelenleg csak a PlayStation 4 az egyetlen elfogadott konzolplatform Dean Hall nyitott-világú zombi játékához, a DayZ-hez, de ez nem maradhat így örökre, ugyanis amikor az Eurogamer megkérdezte, hogy érkezik-e a cím Xbox One-ra, Hall azt válaszolta biztos benne, hogy nem csak kizárólag PS4 konzolon fog megjelenni. A DayZ konzolverzióját a Sony-s Gamescom tájékoztatón jelentették be, augusztusban. Akkor Hall röviden megjegyezte, hogy attól még, hogy a bejelentés a Sony színpadán történt, nem jelenti azt, hogy a játék kizárólag PlayStation-re érkezik. Most így nyilatkozott:
A DayZ határozottan egy multiplatform cím lesz. Ez a Bohemia szilárd álláspontja. De a többi platformot csak akkor fogjuk bejelenteni, ha már közel állunk hozzá.
Nem érne meglepetésként minket a DayZ Xbox One verziója. Végül is Hall még ez év elején bejelentette, hogy találkozott a Microsoft-al és alaposan megvitatta a DayZ egy lehetséges Xbox változatát. Mindenesetre egyelőre úgy látszik, a DayZ vagy csak időlegesen lesz PS4 konzol exkluzív, vagy Hall megállapodott, hogy a játékot csak a Sony tájékoztatóján jelenti be.
zender
11 éve, 3 hónapja és 2 heteHoppá, az is kimaradt hogy PS4-re lesz!😄 Ez nem semmi. Crossplatform lesz vajon?
mordorer
11 éve, 3 hónapja és 2 heteEz jól hangzik!🙂 Már nem választ el sok a vásárlástól!😄
Mármint az Xbox vásárlástól.🙂
totyak
11 éve, 3 hónapja és 2 hete„A többi platformot”. Tehát jön az még jó eséllyel másra is PS4-en kívül.
ravor
11 éve, 3 hónapja és 2 heteMinél több helyen lesz elérhető annál jobb😄
rdave
11 éve, 3 hónapja és 2 heteDe konzolokra már csak a nagyjából végleges megy, nem? Vagy rámondják, hogy kész és ezt is foltozgatják? 😄