Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Miután a Nintendo független játékainak a főnöke, Dan Adelman kilenc év után elhagyta a vállalatot, sokat töprengett azon, hogy mit tehet ezek után, és mostantól már mi is tudjuk mire jutott. Adelman ma bejelentette, hogy összeáll az Axiom Verge alkotójával, Tom Happ-al, hogy segítsen a Metroid-stílusú platformeren, ami 2015-ben kizárólag PlayStation 4 és PlayStation Vita gépeken fog megjelenni.
Az Axiom Verge-et Happ teljesen egyedül tervezte. Ő kezdte el a legkisebb skiccektől a játékot, a munkákat pedig éjszakánként, szabadidejében és hétvégéken végezte, csak nemrég kezdett el teljes időben dolgozni rajta. Adelman az Axiom Verge üzlettel kapcsolatos részeiben segíti Happ-ot, beleértve a piaci kiadásokét és más kulcsfontosságú tervezői döntéseket.
Arra a kérdésre, hogy milyen érzés PlayStation-exkluzív játékot készíteni azután, hogy ilyen hosszú ideig dolgozott Nintendo címeken, Adelman honlapjának egyik bejegyzésében úgy válaszolt, hogy a Nintendo mindig különleges helyet fog elfoglalni a szívében.
totyak
11 éve, 3 hónapja és 2 heteAnélkül, hogy le akarnám szólni az egyedül véghezvitt munkát, szerintem ez a játék nem egy nagy eresztés.
hentes
11 éve, 3 hónapja és 2 heteNekem nagyon bejön ez a kis nyolcbites csoda!🙂
juhaszandor
11 éve, 3 hónapja és 2 heteElég jól néz ki, szerintem ilyenre nagyon is lenne kereslet mostanában 😄
ronalddo
11 éve, 3 hónapja és 2 heteNekem bejön ez a minimal cucc. 🙂 De nagyon olcsónak kell lennie hogy meg is vegyem.
ravor
11 éve, 3 hónapja és 2 heteEgyre jobban tetszenek mostanában ezek a régi 2D-s 8BIT stílusú játékok😄