Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Bungie MMO lövöldözős játéka egyre csak erősödik és most már hivatalosan is minden idők legjobb eladású új franchise-a, ráadásul a Destiny növekvése továbbra is folytatódik. Az Activision bejelentette, hogy a Destiny több, mint 325 millió dollárt gereblyézett össze világszerte az első öt napon.
A játékosok eddig 100 millió órát írtak a játék naplójába az első hét végére, 137 millió aktivitással helyett foglalva. A hét elején már bejelentették, hogy Angliában ez volt minden idők legnagyobb játékindítása, szóval nem olyan meglepő, hogy az új cím folytatja a tarolást.
Mindazonáltal érdekes, hogy továbbra sincsenek konkrét eladási adatok. Hiszen az év elején a Ubisoft a Watch Dogs megjelenése után egy héttel már bejelentette, hogy négy millió példány kelt el az első körben. Még tisztázatlan, hogy az Activision miért hallgat a témában.
Amit konkrétan tudunk a Media Create jelentéséből, azok a japán számok, ott a játékból 140,780 példány kelt el a Sony konzoljain, ugyanis Japánban a Destiny egy PlayStation-exkluzív cím.
juhaszandor
11 éve, 4 hónapja és 1 napjawow, az nagyon sok pénz kezdetnek 😮 😄
kpal
11 éve, 4 hónapja és 1 napjamost mar csak a kassza csengését élvezik 😄
ronalddo
11 éve, 4 hónapja és 1 napjaPs exkluzív Japánban? 😮 Az durva, nem tudtam.
juhaszandor
11 éve, 4 hónapja és 1 napjaJapánban a ps tisztán piacvezető, ott nem konkurencia neki az xbox.
Aztán ha fizet nekik egy kis mellékest a sony, akkor mindenkinek megéri a játékosokat kivéve.
kylx
11 éve, 4 hónapja és 1 napjaÉs ha minden platformra jött volna, akkor még durvább siker lett volna.
yanez
11 éve, 4 hónapja és 1 napjaAkárcsak a WD esetében, itt is hype a lelke mindennek. 😄 Persze nem rossz a stuff, de az eladások közel sem a minőségét tükrözik.
mordorer
11 éve, 4 hónapja és 1 napjaJönni fog az előbb utóbb PC-re szerintem.
zender
11 éve, 4 hónapja és 1 napjaAhhoz képest hogy 500 milliós értékben csücsül a boltokban, ez nem olyan nagy eredmény nem? Vagy rosszul gondolom?
totyak
11 éve, 4 hónapja és 1 napjaMondjuk arról (tudomásom szerint) semmit nem tudunk, hogy a gyártás, a reklámok, stb. mennyibe fájtak, szóval nem biztos, hogy olyan nagy dolog ez a szám.