Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az In Win itthon még nem annyira ismert a számítógépházak piacán, azonban az 1986-ban alapított tajvani vállalat nemrég ismét megmutatta, hogy milyen különleges házakat képes piacra dobni. Ezúttal egy már ismert név került átgondolás alá, melyből megszületett az In Win D-Frame Mini, mely nevéből adódóan az In Win D-Frame kistestvére lett. Első ránézésre sokan nem is vehetik észre, hogy egy számítógépházról van szó, hiszen elmaradtak a szokásos zárt terek. A Mini-ITX alaplapokat támogató ház három színben lesz majd elérhető, melyek közül talán a narancssárga tűnik ki a legjobban, ám a piros és a matt fekete változat sem lesz kevésbé feltűnő.
A 4mm-es hegesztett alumínium vázat egyébként 3mm-es edzett üveg falak borítják, a tartásról pedig 16 darab ütésálló gumi gondoskodik majd. Természetesen az erőről sem kell lemondanunk, hiszen akár két darab 340mm-es grafikus kártyát is szerelhetünk a házba, a rendszert pedig vízhűtéssel is megfelelő hőmérsékleten lehet tartani.
ravor
11 éve, 4 hónapja és 2 napjaAz igen, ez az eddigi legjobb amit láttam😄
5t3v3nk3
11 éve, 4 hónapja és 2 napjaEz ütős nekem fehér kékben kell..😄
erkxt-hun
11 éve, 4 hónapja és 2 napjaBrutálisan túl van árazva ahhoz képest,hogy egy burkolatlan vázról beszélünk..
kylx
11 éve, 4 hónapja és 2 napja+üveg …
😎 de persze akinek tetszik és van pénzem úgyis megveszi.
De ha lenne pénzem, akkor is max Thermaltake házat vennék.
totyak
11 éve, 4 hónapja és 2 napjaEnnél ocsmányabbat még nem láttam, pedig nem keveset néztem már meg GC hírekben, vagy itt-ott.
fantis6
11 éve, 4 hónapja és 2 napjaez elég furcsa lett 😄
rdave
11 éve, 4 hónapja és 2 napjaAggregátornak szép lenne.