Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az nVIDIA kapcsán mostanság sok valóban friss információ nem látott napvilágot, ám azt már tudni lehet, hogy a háttérben gőzerővel zajlik az új 900-as család bevezetése, mely remélhetőleg számos jól eltalált kártyát fog tartalmazni. Ilyen lehet például a GeForce GTX 970, mely egy jó árazással egy vonzó felsőkategóriás kártya lehet, illetve ha az árazását el is rontják, a híresen erős 780-as kártya talán elérhetőbb áron lesz. A 900-as család felsőbb szegmensének alsó részét képviselő 970 eddig nem igazán került szóba, nemrég azonban a nagy szivárogtató Galaxy műhelyéből került elő néhány árulkodó kép.
Az messze nem biztos, hogy ez a kiadás lesz a mérvadó, hiszen a Galaxy sokkal szebb kártyákat is tud készíteni, néhány információ azonban igencsak hasznos lehet. Ilyen például a GPU-Z képernyőmentésekből megtudható 4GB GDDR5-ös memória és az 1050Mhz körüli alap órajel is. A 3DMark 11 mérések alapján egyébként a GTX 780 és a GTX 780 Ti közé esne az új modell, melynek különféle változatai bizonyára elérnék az utóbbi kártya szintjét. A megjelenésről és árazásról még nem érkezett hivatalos információ, de úgy tűnik, hogy már nincs túl messze az új család bemutatkozása.
ravor
11 éve, 4 hónapja és 1 heteLassan bekéne ruházni egy új kártyára azthiszem😄
mordorer
11 éve, 4 hónapja és 1 heteMint egy kisebbfajta erőmű!😄
bvektor
11 éve, 4 hónapja és 1 heteElég jól néz ki, bár én inkább abban bízom, hogy a 760/770-esek árát lentebb nyomja, vagy jön egy 960 😄
kpal
11 éve, 4 hónapja és 1 heteinkabb 780 Strix 6GB mint a 900 széria . Amugy a 800 hol marad 😮
enceladus
11 éve, 4 hónapja és 1 heteGondolom meg is fogják kérni az árát. Én olyan 170-180.000-re tippelek
tuttu13
11 éve, 4 hónapja és 1 heteKihagyták a 800-as szériát, hogy éreztessék mekkora az „ugrás” 😄 Nem vicc! Így van! Az szánalmas, hogy 780-as tudású és még csak DX12-t sem tudja majd! Az nVidia egy rabló banda úgy ahogy van! Ez a 900-as széria csak lehúz az emberekről még bőrt! Bár aki ki tudja fizetni és még csak nem is tudja mit vesz az megérdemli 😄 Vegyék csak!
totyak
11 éve, 4 hónapja és 1 heteEz is egy benga nagy kártya lesz szokásosan. Legalább látjuk, hogy van bennük anyag 😄
maxx1717
11 éve, 4 hónapja és 1 heteSzép, teljesítmény sem rossz, nagy is, kell ennél több?😄
tuttu13
11 éve, 4 hónapja és 1 heteKell! Vigyék le az árát a felére vagy ne legyen ilyen buta kártya! DX12-t nem fogja támogatni. 😄 😄 😄