Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Motorola középkategóriás okostelefonja hazánkban is igazán népszerű, hiszen még hozzánk eljutva sem emelkedett annyira az ára, hogy rossz vétellé váljon, nemrég pedig bemutatkozott a következő generáció, mely szintén korrekt ajánlat lett. A folytatás szimplán az új Moto G nevet kapta, vagyis a boltokban ezentúl majd figyelni kell, hogy az újabb, vagy a korábbi modellről van e szó. A név vélhetően azért maradt, mert inkább egy ráncfelvarrásról beszélhetünk, mintsem egy új modellről, ami talán egy kicsit meglepő lehet.
Egészen pontosan arról van szó, hogy az új modell hardveresen szinte megegyezik a korábbi modellel, csupán a kijelző mérete növekedett, hiszen ezúttal 5 hüvelykes HD kijelzővel szerelt Moto G-t tarthatunk majd a kezünkben. A sztereó hangszóróval szerelt készülék azonnal elérhető is lett, Amerikában 179 dollárért (44 000 Ft), míg hozzánk közel az Egyesült Királyságban ugyanennyi fontért.
rdave
11 éve, 4 hónapja és 1 heteCsak az a baj, hogy hazai szolgáltatók nem igazán akarják felvenni a kínálatba.
mnorbi
11 éve, 4 hónapja és 1 heteNem csak szolgáltatónál lehet telefont venni! 😉
rdave
11 éve, 4 hónapja és 1 heteÉn azt nagyon jól tudom. 😉
mnorbi
11 éve, 4 hónapja és 1 heteAkkor nem értem, miért baj, hogy a szolgáltatók nem veszik fel az itteni kínálatba? 🙂
Nem egyszer találtam már rá példát, hogy ugyan az a telefon olcsóbban beszerezhető kártyafüggetlenül, mint szolgáltatónál.
ravor
11 éve, 4 hónapja és 1 heteSzerintem kihagyom az új Motorola G-t😄