Alig négy éve annak, hogy Sylvester Stallone zseniális húzással összetrombitált egy lassan már a feledés homályába vesző színésztípusból, az akciósztárból egy durva felhozatalt és belepakolta őket egy szintén eltűnt filmtípusba, egy igazán látványos akciófilmbe. Egy ideje a tipikus közönségfilmben nem láthatunk Arnold Schwarzeneggereket, Wesley Snipesokat, egy olyan generáció fut most a vásznon, ahol a falfehér, csaj kinézetű unisex kisgyerekek nyálas hangon, csigamozgással utánozzák a néhai színészeket. Volt idő – a nyolcvanas évek végéig nagyjából – ahol ha akciófilmre ültünk be a moziba, akkor robbanást, mocskos szöveget, és hentelést láthattunk. Kövezzetek meg, de nekem ez hiányzik, nagyon hiányzik.
A Feláldozhatók első része pontosan azt a típusú múltba révedő embert szólította meg, amilyen én is vagyok, akit nem a CGI, hanem az igazi robbanások, nem a romantika, hanem a kőkemény akció és a Die Hard-os beszólások ültetik be egy filmre. Hozta a várt szintet, nagyot durrant a film és természetesen a folytatás sem maradhatott el, ami felemás érzéseket váltott ki a nézőkből. A legújabb epizódnak változtatnia kellett, hogy élvezetes maradjon, ezt mindenki tudta.
Sajnos az egyik legnagyobb változás egyben a legnagyobb negatívum is, megjelennek a kamuakcióhősök és a kamukeménygyerekek egy fiatal osztag képében, akik legalább annyira nem illenek a képbe, mint az a monológ, amiben Barney Ross (Sylvester Stallone) feloszlatja a The Expendables csapatot.
Ahogy már megszokhattuk a szériánál, természetesen a film kemény akcióval, robbanásokkal, lehetetlen jelenetekkel kezdődik, most éppen a Doki (Wesley Snipes) kiszabadítása van terítéken. Éppen csak kibővül a csapat a késforgatás mesterével, egy nem túl sikeres akció után Barney melankóliába esik és megkímélendő a veteránok életét, feloszlatja a csapatot, hogy az űrt fiatal zsoldosokkal töltse ki. Persze a zöldfülű csapat vérfrissítést hoz a Feláldozhatók csapatába, modern kütyükkel, minimális zajjal járó akció keretében kapják el Conrad Stonebanks-t (Mel Gibson), aki még ugyanabban a snittben meg is menekül, sőt fogolyként viszi is magával a friss csipet-csapatot.
Barney követve a régi szlogent, senkit nem hagy magára, így az egyszemélyes kommandóban hozzácsapódik először a dumagép Galgo (Antonio Banderas), majd a régi csapat is. A dara folytatódik, a suhancok megatnulják hogy az öregek az igazi istencsászár kúl arcok és az élet ötvenen túl talán egy kicsit több tapasztalattal ruházza már fel az embert. Nem árulok el titkot vele, ha elmondom, a jók győzedelmeskednek, a roszak elnyerik méltó jutalmukat, a kérdés a hogyanban van. Mert hogy történet gyakorlatilag zéró, ami nem baj, hiszen nem kell neki, ez egy régivágású akciómozi. Jó is lenne ez így, ha a fiatal banda nem lenne a képben, egyszerűen olyannyira kilógnak ebből az érából, hogy azt rossz nézni.
Az ikonikus akcióhősök hozzák azt amit várunk tőlük, viszont sokkal visszafogottabban, mint ahogy várnánk tőlük. A film meg akart felelni a kamaszok által is nézhető besorolásnak és ez nem tett jót neki. Nem kell feltétlenül vérfürdő, mint a John Rambo-ban, de azért egy-két komolyabb térdficam vagy a bibinél valamivel nagyobb sérülés elfért volna. Vannak tehát negatívumok szép számmal, nekem mégis tetszett a végeredmény, még ha nem is vagyok teljesen elégedett. Miért? Mert Mel Gibson-t akciófilmben látom újra, mert Arnold Schwarzenegger még mindig kemény mint a vídia, Sly ferde szája Rambo 2 nosztalgiával tölt el, Jet Li meg Jet Li akkor is ha csak két percig puffogtat.
Banderas játéka néhol (mindig) kicsit erőltetettnek tűnik, folyamatosan szövegel, a többiek pedig rendszeresen reagálnak rá, ami persze szül humoros helyzeteket, de kicsit talán sok ebből a karakterből. Bruce Willis leváltása Harrison Fordra nem tett rosszat a filmnek, sőt. Számtalan kiszólást hallunk egyéb filmekre, vagy akár az előző részekre is, ami szintén hoz magával néhány poént, összességében tehát van nafta a dumában, valamint ahogy feljebb írtam, a látványban is.
A megváltozott, fiatalított csapat viszont nem jó pontja a Feloldozhatók harmadik részének, remélhetőleg a következő epizódban újra a kétajtós szekrények fognak végig kaszabolni. És remélem, a 16-os karika is visszatér.
ronalddo
11 éve, 4 hónapja és 2 heteMindenképp megnézem. Én is rajongója vagyok nem egy színésznek közülük.
kpal
11 éve, 4 hónapja és 2 hetejo lesz ,de eddig előző részek nagyon jok voltak , remélem ez kb ott lesz. De sajnalom nincs olyan rész amibe mindenki benne lenne akik az előzőekben is.
kylx
11 éve, 4 hónapja és 2 hetehogy van angolul, hogy haj van az autón? Harrison Ford 😄
1000feri
11 éve, 4 hónapja és 2 heteEsős szombat estére..😉
enceladus
11 éve, 4 hónapja és 2 heteAkkor mégis csak menni kell a moziba
willthawheel
11 éve, 4 hónapja és 2 heteKíváncsi vagyok erre a részre is, az előző kettőt imádtam. Ezeket az új fiúkat meg én is furcsálltam a castban, már az elején…😄
totyak
11 éve, 4 hónapja és 2 heteEttől a résztől sem várok többet, vagy kevesebbet, mint az előzőektől. Azokon is kellemesen lehetett szórakozni, lekötötte az embert. Annyira engem nem érdekel, hogy most a fiatalságot is belecsempészték a filmbe. Következő rész? Nem úgy volt, hogy ez a vége?
dns
11 éve, 4 hónapja és 2 heteHát ja, ezzel a 12-es korhatárral alighanem ki is herélték a szériát. Hihetetlen, hogy ma már egy ilyen mozinál sem képesek megtartani legalább a 16-os besorolást…
Amúgy én is úgy tudtam, hogy ezzel vége, de úgy tűnik, mégis előkészületben van a negyedik rész. Mondjuk én nem bánom, de ha ezen az úton haladnak tovább, akkor jobb, ha inkább hozzá sem kezdenek😛
5t3v3nk3
11 éve, 4 hónapja és 2 heteMass effect Logó megvolt srácok? 😄 Nagy nagy élmény volt mikor észrevettem..😄
marco
11 éve, 4 hónapja és 2 heteVannak utalások dögivel, sok mindenre. 🙂
kpal
11 éve, 4 hónapja és 2 heteolyan rész kéne amiben mindenki szerepel aki az előzőekben .
csirkee
11 éve, 4 hónapja és 2 heteÉn ennél egy kicsit többet vártam a filmtől. Elment, meg minden, de…12-es lett. Ezzel annyi is volt a filmnek.
Egyedül Banderas alakítása tetszett.
gokuvsvegita
11 éve, 4 hónapja és 2 hete12-es karika lett??? Na ez meglepő, még nem olvastam el a cikke,de ezen már ki is akadtam!
angol26
11 éve, 4 hónapja és 2 heteszerintem már elég volt az Action Movie Oldboysból a következő pár száz évre.
mnorbi
11 éve, 4 hónapja és 2 heteEzeken a színészeken nőttem fel! Az első két rész is nagyon tetszett, ezt is meg fogom nézni! Azt én is nagyon sajnálom, hogy csak 12-es lett, de remélem a poénok kárpótolnak majd érte! 🙂
jezzahun
11 éve, 4 hónapja és 1 heteHát én a premier estéjén láttam a moziban… hát… nem dobtam tőle egy hátast.. voltak benne jó poénok,meg részek,de a közepe nekem unalmas volt.. az eleje és a vége volt a jó.. szerintem… egyszer megnézhető film… számomra
sutiszorny19
10 éve, 7 hónapja és 1 heteNekem nagyon tetszett főleg ,hogy a Terminátor akarom mondani Arnold Schwarzenegger szivarja sohasem fogy el. Egyetlen hibája talán az ,hogy nincs benne Chuk Norris mint a 2. részben.