A játékosok már most panaszkodnak, hogy a jelenlegi béta állapotban lévő The Crew-ban a kép/másodperc 30 fps-re van lekorlátozva. A Ubisoft természetesen reagált a rajongók aggodalmaira és azzal magyarázták a jelenséget, hogy a következő generációs látványvilág miatt a későbbiek folyamán az 5760×1080-as felbontást is szeretnék elérhetővé tenni.
A jelenlegi béta azért is van lekorlátozva, hogy a játékosok egy optimalizáltabb játékot tesztelhessenek még a hivatalos megjelenés előtt. A fejlesztők ígérete szerint a játék debütálásával már elérhető lesz a 60 fps támogatás is, tehát nem lesz fps korlátozás. De ez még a jövő zenéje, reméljük a legjobbakat, hogy november 11-én minden úgy lesz, ahogy azt a fejlesztők megígérték nekünk.
A The Crew egyébiránt a fentebb már említett PC, Xbox One és PS4 platformokra fog megjelenni Európa szerte.
totyak
11 éve, 4 hónapja és 3 heteAzért azt hozzá kell tenni, hogy az Ubi csak azután kezdett el beszélni a 60 fps-ről, miután a bétások erősen reklamálni kezdtek. Előtte erről szó sem volt. Egyébként pc-n simán fel is oldották a játékosok a korlátot és megy 60-nal a játék.
mordorer
11 éve, 4 hónapja és 3 heteEz ilyen maszlag, rizsa, kamuszöveg, nem tudom hogy nevezzem. Átlátszó nagyon. Biztos hogy eredetileg nem ez volt a terv – ahogy totyak is utalt rá.
kpal
11 éve, 4 hónapja és 3 hetehal isten pc-m van 😄