Corre így nyilatkozott:

Igazság szerint, mindig több konzolt akarunk. A Just Dance 2015 erre nagyon jól rezonált. Úgy gondoljuk sok Wii U tulajdonost elért és még több családot biztatott arra, hogy Wii U gépeket szerezzenek be. De abban is hiszünk, hogy a Super Smash Bros. puskagolyó sebességével tornázza fel a Wii U lendületét karácsonykor. Játékosként tíz évvel ezelőtt gyűrtem a Super Smash Bros.-t, és ez volt az egyik legjobb pillanat amit nekem a Nintendo adhatott. Azt hiszem ez a franchise varázslatokra képes Wii U-n is.

A Wii-s elődből, a Super Smash Bros. Brawl (2008)játékból több mint 12 millió példány kelt el. Corre azt is mondta, hogy a Nintendonak vannak a legjobb franchise-ai az egész világon és már többször bebizonyították, tudják, hogyan kell nagyszerű játékokat készíteni. Azt is mondta, hogy a Nintendo már egyszer nagyot bizonyított a Mario Kart 8 játékkal és ezt most meg fogja ismételni a Super Smash-el.

A Mario Kart 8 hatalmas kritikai elismeréseket kapott és közel 3 millió példányt adtal el belőle csak az első hónapban. A Super Smash Bros. Wii változata karácsonykor érkezik, míg a 3DS verzió október 3-án jelenik meg.